Gazdaság

Rengetegen viszik haza szeretteik hamvait. A temetkezési cégek ezt több okból sem javasolják

Getty Images
Getty Images

Sokan helyezik el speciális módon szerettük hamvait, otthonukban tartják, vagy egyéb, nem megszokott helyszín mellett határoznak. Az információhiány azonban komoly bajokat okozhat, nem véletlen, hogy az elmúlt időszakban egyre több, az urnák hazaviteléből származó problémáról hallani – hívja fel a figyelmet a Magyar Temetkezés.hu.

  • A hamvak otthon tartása folyamatosan emlékeztethet a veszteségre, ami egyes emberek számára érzelmileg megterhelő lehet, sőt pszichológusok véleménye szerint jelentősen nehezíthetik a gyászfeldolgozás folyamatát is.
  • Családon belül eltérő vélemények lehetnek arról, hogy mi legyen a hamvak sorsa, egyéni tárolásuk konfliktusokhoz vezethet.
  • Nem feltétlenül biztosított az elhunyt családtagjainak bejutása az urna helyét szolgáló ingatlanba.
  • A járási kormányhivatalnak ellenőrzési joga van. A hatóságok ellenőrizhetik az “urna kiadási nyilatkozat” tartalmának betartását, a hamvak kezelését.
  • Az urna vagy a hamvak elvesztése esetén a hozzátartozó kegyeletsértést követ el, és támadható a kötelezettség megsértéséért.
  • Előfordulhat, hogy például költözés során megrongálódik az urna, ami nehezen feldolgozható lelki terhet jelenthet – sorolják.

Az Indexnek az Országos Temetkezési Egyesület és Ipartestület (OTEI) elnöke, Gerencsér Balázs azt mondta: évente nagyjából 25 ezer körülire tehető a hazavitt urnák száma. A számos, előre nem feltétlenül látott gond miatt indított most kampányt öt magyar temetkezési szervezet, hogy felhívják az emberek figyelmét arra, milyen problémával is jár egy ilyen döntés.

A portál kitér arra is, hogy a jog szerint általában családtag, egyenes ági leszármazott vagy házastárs dönthet arról, mi legyen az urna sorsa hamvasztásos temetés esetén. Amennyiben haza akarja vinni valaki az urnát, nyilatkozatot kell kitölteni, amelyet a helyi köztemető őriz. Ebben pontosan le kell írni hol tartják majd az urnát, milyen körülmények között. A járási kormányhivatalnak ellenőrzési joga van, így a hatóságok is vizsgálhatják, megfeleően kezeli-e a hamvakat, aki hazaviszi. Szétszórni csak külön engedéllyel lehet a hamvakat, amiben több temetkezési vállalkozás is segíteni tud – például erdei, légi, vízi – engedélyek beszerzésével.

Az MSZP szerint azért viszik haza az emberek az urnákat, mert a halált is súlyosan adóztatja az Orbán-kormány, ergó csökkenteni kell a temetkezés áfáját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik