Gazdaság

Változás a Magyar Telekomnál: számos ügyfelétől megválik a cég

MTVA / Bizományosi: Róka László
MTVA / Bizományosi: Róka László
Több tízezres városok is vannak azon települések listáján, ahol az ügyfeleit részben vagy egészben más szolgáltatónak adja át a Telekom. Akikkel ezt meglépik, azoknak sok változásra kell számítani – hívja fel a figyelmet a társaság bejelentése alapján az economx.hu.

A Magyar Telekom Nyrt. és a ViDaNet Zrt. között létrejött üzleti megállapodás eredményeképp az érintett ügyfeleknél 2023 december elsejétől a ViDaNet Zrt. fogja biztosítani az otthoni internet és hang szolgáltatásokat, illetve ettől a naptól a Telekom a TV szolgáltatást sem tudja tovább nyújtani – írja közleményében a cég.

  • Otthoni internet és hang szolgáltatások:

ezeket a szolgáltatásokat jogviszony megszakítás nélkül, az előfizetői szerződések lényeges feltételeinek változása nélkül, változatlan havi díjon fogja biztosítani a ViDaNet Zrt.

  • TV szolgáltatás:

az új szolgáltatás kapcsán a levél kézhezvételét követően, de még ebben az évben, a ViDaNet Zrt. munkatársai felkeresik az érintett ügyfeleket és ismertetik az igénybe vehető TV díjcsomagjaikat, majd szerződéskötés után, előre egyeztetett időpontban üzembe helyezik a TV szolgáltatást.

Telekom lakossági és üzleti, vezetékes internet, hang és TV szolgáltatásokkal rendelkező ügyfeleket érint a változás az alábbi településeken:

Csököly, Dunakiliti, Gige, Győrújfalu, Jákó, Kadarkút, Kaposfő, Kiskorpád, Mezőcsokonya, Mosonmagyaróvár, Naszály, Rinyakovácsi, Somogysárd, Tata, Vámosszabadi.

De ezeken a településeken sem minden ügyfél érintett, akik igen, őket levélben értesítette a cég.

Mobil előfizetések nem érintettek a változásban.

Mit kell tennie a Telekom ügyfeleknek?

A szolgáltatásokat jogviszony megszakítás nélkül, az előfizetői szerződések lényeges feltételeinek változása nélkül, változatlan havi díjon fogja biztosítani a ViDaNet Zrt.

A váltással kapcsolatos részletek a Telekom honlapján olvashatóak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik