Gazdaság

Így üt vissza a kormány migránsüldözése – félnek a helyiek a vendégmunkásoktól

Máthé Zoltán / MTI
Máthé Zoltán / MTI

Úgy tűnik, a kormány migránsgyűlölő kampányának üzenete átment, az emberek félnek az idegenektől, köztük a vendégmunkásoktól is – ez derült ki az RTL Házon kívül riportjából, amikor Hajdúszoboszlón, Sárándon, Mikepércsen kérdezősködtek. Mindkét településen vannak vendégmunkások, filippínók, törökök és kínaiak. A külföldiek Debrecenben dolgoznak, vagy a BMW-gyárban, vagy az épülő új akkumulátorgyárban. A megszólított helyiek többsége félelmének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy vendégmunkások települtek be hozzájuk. A riportban kitértek arra is, milyen hamis információk terjednek arról, hogy a vendégmunkások bántalmaztak magyarokat, és azt is elmondják, hogy ez nem igaz.

Az emberek nem értik, hogy ha a kormány addig azt mondta, hogy ne jöjjenek migránsok, ne vegyék el a magyarok munkáját, akkor hogy lehet, hogy most meg jöhetnek a főleg ázsiai vendégmunkások.

A kormányunk azt mondja, hogy nem szeretnénk migrációt, ennek ellenére egy szándékosan betelepített migrációról van szó. Legalábbis ezt érezzük

– mondta az egyik hajdúszoboszlói lakos.

A riportban a VDSZ elnöke, Székely Tamás beszél többek között arról is, hogy a munkahelyeken feszültséget okozhat a vendégmunkások foglalkoztatása, mert nekik jellemzően fizetik az ideutazást, a szállást, az étkezést, de a magyar dolgozóknak nem. Vagyis a magyar dolgozókra kevesebbet költ a munkáltatójuk, amit méltánytalannak érezhetnek, és ez konfliktusokat okozhat szerinte.

Az utcán megszólított emberek közül többen azt mondták, szerintük a magyaroknak, a magyar fiataloknak nincs munkájuk. Nem értik, akkor minek kellenek a vendégmunkások. A szakszervezeti vezető szerint viszont akkora a munkaerőhiány, hogy szükség van a pótlásra.

A helybéliek közül többen azt mondták, félnek kimenni az utcára a vendégmunkások miatt. A vendégmunkások pedig szintén félnek kimenni, mert érzik, hogy bámulják őket, félnek tőlük az emberek, nem látják őket szívesen. Pedig családos emberek, akik csak dolgozni akarnak. Vannak, akik már fel is mondtak azért, mert nem érzik jól itt magukat. Ők inkább tovább mennek Németországba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik