Gazdaság

Túlbiztosította magát a kormány, óriásit spórolhat a költségvetésben

Berecz Valter / 24.hu
Berecz Valter / 24.hu
Akár ezer milliárd forint megtakarítás is keletkezhet az idén költségvetés védelmi alapjaiban – írja a Népszava, a Magyar Államkincstár (MÁK) adatai alapján. Az ok kettős: az energiaárak tavaly óta a töredékükre estek, eközben a rezsi- és honvédelmi alap feltöltésére kivetett különadókat a kormány továbbra is beszedi.

A költségvetés részeként létrehozott rezsi-, valamint honvédelmi alap csak papíron létezik, ami a kormány szempontjából előnyös, mert a két alapból gyakorlatilag arra költ amire tetszik.

Az elmúlt hónapokban főleg a rezsivédelmi alapot használta folyó kiadások finanszírozására. Idén ebből költött a kormány többek között sporttámogatásra és beruházások támogatására is, s tehette, mert túlbiztosította magát. A januárban módosított 2023-as költségvetésben azzal számoltak, hogy rezsitámogatások összege akár 2610 milliárd forintot is elérheti, ez az idénre várt bruttó hazai termék (GDP) 3,3 százaléka.

Ezzel szemben a (MÁK) által közölt adatok szerint az idei várható rezsivédelmi kiadás módosított előirányzata egész évre mindössze 968 milliárd forint lesz. Ez utóbbi becslés viszont erőteljesen visszafogottnak tűnik, mert már a július végéig kifizetett rezsivédelmi kiadások 1078 milliárd forintra rúgtak, sőt a Pénzügyminisztérium augusztusi előzetes államháztartási tájékoztatójából az is tudható, hogy ez az összeg augusztus végére elérte az 1085 milliárd forintot, vagyis augusztusban praktikusan nem emelkedtek a kiadások.

A holland gáztőzsdén (TTF) a földgáz ára 84 százalékkal csökkent egy év alatt, miközben az áram ára tavaly nyár óta 73 százalékkal lett olcsóbb. Vagyis a következő hónapokban sem kell arra számítani, hogy a rezsitámogatások hirtelen megugranak, ez viszont azt jelenti, hogy a tervezett 2610 milliárd forinttal szemben 1300-1500 milliárd forintnál megáll a éves rezsiszámla, vagyis

akár 1100-1300 milliárd forintos megtakarítás is elérhető lenne ezen a téren.

kalkulálnak a lapban.

Látva a csökkentett forrásigényt a rezsikiadásokat az utolsó fillérig fedezik az extraprofitadók, amelyeket a rezsivédelem céljából vezettek be.

Emellett a Honvédelmi Alapban is jelentős megtakarítások keletkezhetnek: a MÁK adatai szerint a Honvédelmi Alapba 842 milliárd forint adóbevétel érkezik – ide folyik be a bankadó és a biztosítási adó –, és ebből fedezik a honvédség eszközbeszerzéseit. A Magyar Honvédség idei tervezett felhalmozási kiadásait 1086 milliárd forintban szabta meg a kormány, az első hét hónapban ebből mindössze 76,4 milliárdot költöttek el – vagyis nagy valószínűséggel ezen a soron is

több száz milliárdos megtakarítatás elérhető az év végéig.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik