Gazdaság

Erdogan Tesla-gyárat kért Elon Musktól

Murat Kula / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP
Murat Kula / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

Tayyip Erdogan török elnök felkérte Elon Muskot, a Tesla vezérigazgatóját, hogy építsen Tesla-gyárat Törökországban – közölte hétfőn a török kommunikációs igazgatóság. Musk válaszul azt mondta, hogy számos török beszállító már most is együttműködik a Teslával, és Törökország a legesélyesebb jelöltek között van a következő gyár számára.

A Reuters szerint Erdogan és Musk a New York-i Török Házban (Turkish House), egy, az ENSZ közelében lévő felhőkarcolóban tartott megbeszélésen egyeztettek. A török elnök az ENSZ közgyűlésére érkezett az amerikai városba.

Erdogan a találkozó során azt is elmondta, hogy Törökország nyitott a mesterséges intelligenciával és a Starlink műholdas internettel kapcsolatos együttműködésre is. Musk szerint a SpaceX együtt dolgozik a török hatóságokkal a Starlink műholdas szolgáltatások törökországi bevezetéséhez szükséges engedély megszerzése érdekében.

A Reuters tudósításában arról is ír, hogy Erdogan meghívta Muskot a szeptember végén rendezendő török űrkutatási és technológiai fesztiválra, az izmiri Teknofestre.

Musk hétfőn Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel találkozik Kaliforniában, megbeszéléseik középpontjában a mesterséges intelligencia technológiája áll majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik