Gazdaság

Népszava: Idén már biztosan nem lesz nyugdíjprémium

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Biztosan nem lesz az idén nyugdíjprémium – így nyilatkozott Farkas András nyugdíjszakértő a Népszavának. Mint elmondta: a pluszpénz feltétele, hogy a GDP növekedése legalább 3,5 százalék legyen, ám a gazdaság most recesszióban van. A GDP növekedése a legoptimistább előrejelzések szerint sem haladhatja meg idén az 1,5 százalékot, már ha egyáltalán pozitív tartományban lesz ez a mutató – tette hozzá.

Farkas szerint ugyanakkor – éppen a nagyon alacsony idei bázis miatt – jövőre meghaladhatja a 3,5 százalékot a GDP, ami egyébként a jelenlegi kormányzati várakozás szerint 4 százalék lehet. Ha így lesz, akkor 2024 novemberében 10 ezer forintot kaphatnak prémium jogcímen az idősek.

A lap felidézi, a nyugdíjprémium kiszámításához a novemberi nyugdíj összegének, de legfeljebb 80 ezer forintnak az egynegyedét szorozzák a tényleges GDP növekedés és a 3,5 százalék törvényi küszöbérték különbségével, de legfeljebb 4-gyel, így annak maximális összege 80 ezer forint lehet. Farkas András megjegyezte: a nyugdíjprémium mára elvesztette a jelentőségét.Egyszeri juttatásról van szó, ami (a korrekcióval ellentétben) nem épül be az ellátásba, és amit a 2009-ben felfüggesztett 13. havi nyugdíj helyett vezettek be. Az adható összeget és a számítást a Fidesz nem tartotta karban, nem igazította például a változó átlagnyugdíjhoz.

Farkas kifogásolta azt is, hogy ha minden feltétel teljesül, akkor csaknem 2,5 millió jogosult részére kell kiosztani a prémiumot. Így az évek alatt minimálisra zsugorodott a juttatás vásárlóértéke. Szerinte sokkal célszerűbb és méltányosabb felhasználása lenne, ha ezt a pénzt csak a legszegényebb, körülbelül 220 ezer nyugdíjasnak osztanák el – olvasható a Népszavában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik