Gazdaság

Szigorítanák a szakértők a jogosítványszerzést, kiszűrnék a „ferde személyiségű” sofőröket

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
Az Autósiskolák Vezetőinek Országos Szervezete pszichológiai vizsgálathoz kötné a jogosítványszerzést. Hoffmann Csaba alelnök az InfoRádiónak elmondta, közös munkacsoportot hoznak létre az Építési és Közlekedési Minisztériummal a KRESZ felülvizsgálatáról.  

A rádió portálján arra emlékeztetnek, hogy három év alatt kétszeresére, 167-ről 293-ra nőtt a közúti veszélyeztetés bűncselekményét elkövetők száma.

„Rengeteg autóvezető van, aki dugóban ül, és biztos vagyok benne, hogy a dugóban álló autós mellett három-öt perc múlva megjelenik a leállósávban egy nagyteljesítmény autó, amely aztán elszáguld a sor mellett. Aki ezt vezeti, mindenki felett állónak érzi magát. Egy nárcisztikus alkat. Nem szabadna az ilyet beengedni a forgalomba. A pszichológusok ezt meg tudnák szűrni” – mondta Hoffmann Csaba.

Az autósiskolák vezetőinek országos szervezetét képviselő alelnök szerint már magába a KRESZ tananyagba, illetve a KRESZ szabályozásba is jó lenne, ha pszichológus beleírna olyan tanítható esettanulmányokat és viselkedési normákat, amelyek arra vonatkoznának, hogy az ilyen helyzetekben hogyan kell helyesen viselkedni. Például, hogy senki ne húzza rá a kormányt a szabálytalankodóra mert akkor abból biztos baleset lehet.

Ez azért is fontos lenne, mert

a balesetek legnagyobb százalékát nem is az ittas vezetők okozzák, hanem ezek a ferde személyiségű emberek

– tette hozzá a szakember.

A magyar KRESZ felülvizsgálatának társadalmi vitája ősszel kezdődik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik