Gazdaság

Tisztességtelen lehet, ha ilyen szerződést köt velünk egy utazási iroda

Kummer János / 24.hu
Kummer János / 24.hu

A Pest Vármegyei Főügyészség vizsgálata eredményeként közérdekű pert indított egy Pest vármegyei utazási irodával szemben, mivel az utazási iroda utasokkal kötött szerződéseiben tisztességtelen általános szerződési feltételeket alkalmazott.

  • Az egyik ilyen kifogásolt kikötésben az utazási iroda fenntartotta a szerződés egyoldalú módosításának jogát, amely folytán jogellenesen bármikor, akár saját javára korlátlanul módosíthatta volna a szerződést.
  • Egy másik támadott rendelkezés alapján az utazási iroda az előleg befizetése ellenére sem volt köteles az utazás szervezését megkezdeni. Így a fogyasztó hiába gondolhatta azt, a befizetett előleg még nem biztosította az utazás lefoglalását.
  • Az ügyészség kifogásolta azt is, hogy probléma esetén az utas kárigényét köteles volt az utazás tényleges befejezését követő 5 napon belül bejelenteni, különben az utazási iroda mentesült a kártérítési kötelezettsége alól. A kárigény bejelentésére előírt 5 napos határidő indokolatlanul rövid, különös tekintettel arra, hogy a törvény alapján az utas a kártérítési igényét általában 5 éven belül bármikor érvényesíthetné.

A Pest Vármegyei Főügyészség a fenti tisztességtelen általános szerződési feltételek érvénytelenségének megállapítása érdekében indított pert a Budapest Környéki Törvényszéken.

Az ügyészség által indítható közérdekű perek jogkövetkezménye az, hogy az ügyész keresetének helyt adó döntés esetén, a bíróság a jogerős ítéletében megállapítja a tisztességtelen általános szerződési feltételek érvénytelenségét. A közérdekű perben hozott ítélet hatálya – az érintettek minden egyéb jogcselekménye nélkül – a törvény erejénél fogva kihat minden, a vállalkozással szerződő természetes személyre, tehát minden olyan egyedi szerződésre, amelyben a tisztességtelen kikötés megtalálható. A törvény szerint az ilyen szerződési rendelkezésre jogosultságot alapítani és annak alapján teljesítést követelni nem lehet.

Az utazási szerződésekkel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról az ügyészség honlapján található összefoglaló.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik