Gazdaság

Irányt váltott a forint, itt az új egyéves csúcs

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
A vártnál alacsonyabb amerikai inflációs adat után csütörtökön is folytatódott a dollár hanyatlása az euróval szemben, miközben a részvénypiacokon továbbra is optimista a hangulat, mindez pedig a forintot is erősítette, így az elmúlt napokban teljesen ledolgozta a múlt heti csúnya esését az euróval szemben, hiszen 375 alá bukott az árfolyam. A hanyatló dollárral szemben pedig pár nap alatt akkora a forint ugrása, hogy ma már 335 alatt jár az árfolyam, ami új bő egyéves forintcsúcsot jelent – írja a portfolio.hu.

Továbbra is szenved a dollár a tegnapi amerikai inflációs adat miatt, így az euró vele szemben már csaknem 1,12-nél járt, ami új bő egyéves eurócsúcsot jelent.

A dollár hanyatlása és a jó kockázati étvágy miatt a forint is még jobban erőre kapott. Az euró jegyzései 374 közelébe buktak, azaz teljesen ledolgozta a forint a múlt heti esését, amikor a 380-as szintet is átvitte az euró – értékelnek a portálon.

Még nagyobb fordulat történt az USD/HUF devizapárban, hiszen múlt pénteken még 357-nél is járt az árfolyam, ma pedig már 335 alá bukott, azaz még erősebb most a forint, mint az elmúlt hetekben bármikor. Egészen pontosan tavaly április óta most a legerősebb a magyar fizetőeszköz.

Az euró jegyzései nem sokkal 17:30 után 374,4 forint alatt voltak, míg egy dollár 334,7 forintot ért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik