Gazdaság

Fontos határidő jön a SZÉP-kártyásoknak

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Ha nem költik el május végéig a SZÉP-kártya tulajdonosok az október közepéig megkapott pénzüket, akkor ugrik a kedvezményük, és júniustól már csak 15 százalékos büntetéssel tehetik ezt meg – írja a Bank360 cikke.

Tavaly októberben derült ki, hogy a kormány egyszeri büntetéssel ösztönzi a SZÉP-kártyásokat arra, hogy mielőbb költsék el a munkáltatójuktól kapott juttatást. Az addigi szabályozás szerint, ha valaki nem használta fel a Széchenyi Pihenő Kártya juttatását az utalás évét követő második naptári év május 31-ig, akkor havi 3 százalékos díjat számíthattak fel neki erre az összegre. Így attól függően, hogy mikor kapta valaki a pénzt, 17-29 hónapja volt arra, hogy külön díj megfizetése nélkül elköltse.

Ezen szorított egy jó nagyot az októberi rendelet. E szerint ugyanis, ha valaki egy éven belül nem költi el a SZÉP-kártyára kapott juttatását, akkor ennek terhére 15 százalékos díjat kell fizetnie. Ezt már nem is puszta lehetőségként adta meg a jogszabály, hanem kötelezően levonandó összegként. Aki tehát nem figyel erre a határidőre, annak rögtön ugrik az egy éve el nem költött pénzének tetemes része. A 2022. október 15-ig átutalt pénzekre még szigorúbb szabályok vonatkoznak. Ezeket 2023. május 31-ig el kell költeni, különben jön a 15 százalékos büntetés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik