Gazdaság

Eldőlt: júliustól 18 százalékkal nő az egészségügyi szakdolgozók bére

MTI / Balogh Zoltán
MTI / Balogh Zoltán

Júliustól 18 százalékkal emelkedik az ápolók és az egészségügy nem gyógyító területein dolgozók alapbére – jelentette be a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára keddi, budapesti sajtótájékoztatóján az MTI tudósítása szerint.

Takács Péter elmondta, folytatódik az egészségügyi szakdolgozók és az egészségügy egyéb – gazdasági, műszaki, pénzügyi, számviteli – területein dolgozók alapbérének emelése. A kormány az idei béremelésre 50 milliárd forintot különített el, és az ápolói béremelés közel 84 ezer, a műszaki területen pedig 24 ezer embert érint. Az egészségügyi szolgáltatók erre a célra havonta dolgozónként 57 600 forint béremelésre fordítható támogatási összeget igényelhetnek – tette hozzá.

A béremelés szándékát már április végén bejelentette az államtitkár, amikor közölte: a Belügyminisztérium társadalmi egyeztetésre bocsátotta rendelettervezetét, amely szerint a korábbi kormányhatározatnak megfelelően az egészségügyi szakdolgozók és egészségügyben dolgozók béremelése két lépcsőben:

  • az első ütem 2023. július 1-jével,
  • a második ütem 2024. március 1-jével

valósulna meg.

Takács Péter a mai sajtótájékoztatóján példaként elmondta, hogy egy 4–6 éve dolgozó, felsőfokú végzettségű (F-kategória) egészségügyi szakdolgozó jelenlegi bruttó alapbére 422 550 forintról július 1-jével 498 600 forintra emelkedik, 2010-ben pedig 126 270 forint volt. Egy 19–21 éve dolgozó felsőfokú végzettségű ápoló jelenlegi bruttó alapbére 493 690 forintról 582 550 forintra emelkedik júliustól, ez 2010-ben 149 150 forint volt – ismertette.

Az államtitkár felidézte, hogy az ápolók bére legutóbb 2022 januárjában nőtt, és a most bejelentett emeléssel 2010-hez képest bruttó alapbérük átlagosan négyszeresére emelkedik. A kormány tervei szerint a béremelés jövő év márciusában „egy nagyobb lépéssel” folytatódik – emelte ki.

Ezzel a kormány eléri, hogy az orvosok és a szakápolók közötti bérolló ne nyíljon tovább

– fogalmazott Takács Péter.

Emlékeztetett: a kormány végrehajtotta az orvoskamarával korábban megkötött béremelési megállapodás utolsó lépését is, így az orvosoknak ez év elejétől újabb 11 százalékkal emelkedett a bére. (MTI)

Kiemelt kép: Védőfelszerelést viselő orvosok és ápolók a fővárosi Szent László Kórház koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított intenzív osztályán 2021. december 13-án. MTI/Balogh Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik