Gazdaság

Így neveld gyermeked pénzügyi tudatosságra

Getty Images
Getty Images
A pénzügyi ismeretek elsajátítása sokkal többet jelent annál, mint hogy mennyi pénzt keresünk és mennyit költünk el belőle. Fontos, hogy gyermekünk minél előbb megértse, mi a pénz lényege, honnan származik, hogyan lehet a legjobban megtartani, és hogyan használhatjuk fel okosan a munkával megkeresett pénzt arra, hogy életünket szebbé tegyük.

A szülők gyakran gondolják azt, hogy nem érdemes pénzügyekkel traktálni a gyerekeket, bőven elég akkor megszerezniük az azzal kapcsolatos tudást, mikor az ember munkába áll, pedig érdemes minél előbb megtanítani gyermekeinknek, mit kell tudniuk ahhoz, hogy pénzügyileg függetlenné és felelőssé váljanak.

Mi az a pénzügyi kultúra?

Az alapvető pénzügyi készségek a fiataloknak is segítenek egyensúlyban tartani szükségleteiket bevételeikkel, ilyen például a kiadások nyomon követése, a megtakarítások, a nyugdíjas évek tervezése és az adósságkezelés. Ezek nélkül a gyermekek a pénzt hajlamosak a boldogsággal, a szeretettel vagy épp a szórakozással egyenlővé tenni, amelyet később nagyon nehéz lesz megtörni.

Kezdd fiatalon a beszélgetéseket, de ne csak prédikálj

A szakértők szerint nem lehet elég korán kezdeni a gyerekek tanítását, természetesen a saját, játékos szintjükön, mindig életkoruknak megfelelően. Ez gyermekkorban először annyit tesz, hogy bevonjuk a nagybevásárlás tervezésébe, elvisszük boltba, együtt számolunk, ezeken keresztül beszélgethetünk a pénz fogalmáról és értékéről is.

Használj pozitív nyelvezetet

Elengedhetetlen, hogy megértessük gyermekünkkel a rövid távú öröm feláldozásának fontosságát a hosszú távú haszon érdekében. Amikor azonban a pénzről beszélünk, a „spórolnunk kell” vagy az „ezt nem engedhetjük meg magunknak” mondat helyett érdemes inkább spórolási célokat kitűznünk gyermekünk és a család elé.

Herner Dorka pszichológus tanácsai

Pszichológusként és öt gyerek anyukájaként is azt tapasztalom, hogy a leghatékonyabb nevelési eszköz az önismeret. Érdemes magunkba néznünk, hányadán is állunk mi a pénzzel? Rakunk-e félre, befektetünk-e, adakozunk-e, annyit költünk-e, amennyit ildomos. A minta minden szót fölülír, tehát papolhatok én arról, hogy mennyire fontos a megtakarítás, ha azt látják, hogy ész és fék nélkül megveszek mindent, ami szememnek-számnak ingere.

Használhatsz eszközöket

Egy egyszerű táblázat, diagram vagy egy mobil alkalmazás, funkció – mint az OTP MobilBank Kiadásfigyelője – tökéletesen átláthatóvá teszi gyermekünk számára, hogyan halad a pénzügyi cél elérése felé, emellett megtanítja a gyerekeknek, hogy mi mennyibe kerül, és mit kell tenni azért, hogy megszerezzen valamit. Ez főleg kamaszkorban érdemes használni, amikor a fiatal már a jövőjét tervezi. Például egyetem előtt áll, ilyenkor számszerűen érdemes végig venni, hogy milyen összegből tud gazdálkodni, ha ösztöndíjra pályázik, vagy vállal diákmunkát. És fontos tisztázni, hogy a szülő mennyiben tud hozzájárulni a költségekhez. A jövőtervezésben az OTP Junior Next app is sokat segíthet: azon túl, hogy segít tájékozódni a különböző szakmákról, költségtervezéssel is támogatja a felhasználókat, így könnyen kikalkulálható, mennyi pénzre lehet szükség a tanulmányi évek alatt.

A ballagás különösen érzékeny időszak a pénzkezelés és -költés tekintetében

Szülőként érdemes a realitás talaján maradnunk, ami az ajándékokat illeti. Ha olyan mintát mutatunk, hogy nem költünk többet, mint amennyit tudunk, azzal mutathatjuk meg leginkább gyermekünknek is, hogyan tanulja meg saját határait, és azt értékelje, amit kap, vagy még inkább, amiért saját maga megdolgozik. A felnőtté válás útján is ezzel segítünk a legtöbbet.

Mutass követendő példát

Ha hagyjuk, hogy gyermekünk egyszerűen csak utánozza, amit mi teszünk a boltban, online vásárlás közben vagy egy hiteltörlesztésnél, könnyen meglepődhetünk, ha saját hibáinkat látjuk majd viszont. A körülöttünk lévő gazdaság és munkaerőpiac folyamatosan változik, még nekünk, felnőtteknek is sok időt és energiát kell beleölnünk, hogy nyomon kövessük ezeket a változásokat.

Herner Dorka pszichológus tanácsai

Sokan vagyunk, akik nem tanultunk pénzügyi kultúrát, csak ellestük a mintát – például, hogy szüleink könyvekbe csúsztatva tartották a pénzüket, vagy hirtelen impulzustól vezérelve, átgondolatlanul vettek színes tévét, mosógépet, új bútort hitelre, óriási kamattal. Nem árt átgondolni, hogy mit kaptunk, hogy ne adjuk tovább belőle azt, ami nem vitt minket előre. Nem gond, ha vannak hiányosságaink, sokkal fontosabb a hitelesség.

Tedd a hálát és a nagylelkűséget is a beszélgetés részévé

Fontos megtanítanunk gyermekünknek, hogy értékeljék azt, amijük van, és becsüljék meg azt, amit munkájukért kapnak, hiszen ez ösztönözheti őket arra, hogy később segítsenek másokon is, akik rászorulnak. Érdemes gyermekünk tudatosságát növelni arról, hogy a pénz másoknak is hasznára válhat, így társadalmi felelősségvállalásukat is tudjuk fejleszteni.

Tipp: ne jutalmazd a jó jegyet vagy a házimunkát pénzzel

Bár egy kis extra munkáért lehet némi zsebpénz-kiegészítést adni, gyermekünknek vannak bizonyos kötelezettségei is saját életében és a családon belül. Ilyen például a tanulás vagy az alapvető házimunkák. Ha a fiatalokat rászoktatjuk, hogy ezekben a tevékenységekben csak fizetségért teljesítsenek, hamar odalesz a motivációjuk és a kötelességtudatuk – figyelmeztet erre a pszichológus szakember.

Az első munkahely – az első bankszámla

Ha megtaláltuk gyermekünk számára az első munkát, amit pénzért végezhet – legyen az fűnyírás, bébiszitterkedés vagy a szomszéd kutya megsétáltatása, érdemes bankszámlát is nyitni mellé, és ösztönözni arra, hogy minden hónapban fizessen be rá egy bizonyos összeget. A fiatalok számára számos kedvező lehetőség létezik, a díjakat, kamatokat és a szolgáltatási feltételeket pedig együtt is áttanulmányozhatjuk. A bankszámla kezelését azonban engedjük át a gyermeknek, ebből tanulja meg leginkább, milyen nehéz keresni, és milyen könnyű költeni. Biztosan el fog követni hibát, de a pénz kezelését is hamar megtanulja.

Herner Dorka pszichológus tanácsai

Ha még soha nem fektettünk be, akkor teljesen fölösleges lesz a befektetésekről okoskodva tanácsot adnunk az alapján, amit öt perccel korábban olvastunk valahol, mert már az első kérdésüknél hiteltelenné válhatunk. Erősebb, ha bevalljuk, hogy mi a mi gyenge pontunk, innentől átfordíthatjuk a hiányosságot erénnyé: akár közös kihívásokat tűzhetünk ki – például, hogy a homályos területről egy hétig egy oktató videót megnézünk közösen –, vagy kérhetünk mi tanácsot a gyerekeinktől!

 

Fontos azt is észben tartanunk és elfogadnunk, hogy minden gyerekünk egyedi, ezért mindegyiknek más az élethez és az élet részét képező pénzhez is a viszonya. Gyerekeim közül van olyan, akit a pénz soha nem hozott lázba, van, akit már pár éves korától rendkívül érdekelte minden, ami témába vágott, a pénzérméktől kezdve odáig, hogy mi mennyibe kerül és hogy ő milyen munkával tudna majd sok pénzt keresni. Van, aki magától és mindig is ezerszer meggondolta, mire költ, van, aki hosszú évek és kitartó próbálkozások után sem jutott még el oda, hogy nem árt a megtakarítás. Ahogy nekünk is, a gyerekeknek is egyedi a pénzzel kapcsolatos személyiségük, így egyedi lesz az is, hogy hogyan tudunk segíteni nekik, hogy jó viszonyban legyenek ezzel a kérdéskörrel.

 

Szponzorált tartalom

A cikk az OTP Bank és a Mastercard támogatásával készült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik