Gazdaság

Megcsappanhat a balatoni büfék száma egy kormányzati előírás miatt

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
A szálláshelyek után most a vendéglátósok kötelező NTAK (Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ) adatszolgáltatására kerül sor, a határidő 2023 július elseje. Ez közel 38 ezer vendéglátóipari egységet érint. Azok a szolgáltatók, akik a működési feltételnek nem tudnak eleget tenni, nagy bajba kerülhetnek – hívja fel a figyelmet a Gastro.hu.

A nagyobb kapacitással üzemelő éttermek legtöbbje már rendelkezik a megfelelő éttermi szoftverrel, így ők biztonságban vannak. A helyek több mint fele, jellemzően a kisebbek azonban nincsenek felkészülve az átállásra, ők nem rendelkeznek NTAK-kompatibilis megoldással. Ez azért óriási gond, mert ha ezek az éttermek, kávézók, büfék az utolsó pillanatra hagyják a szoftver beszerzését, a gyártónak nem lesz elegendő kapacitása teljesíteni az összes beérkező igényt. Így még az is előfordulhat, hogy nem tudnak majd határidőre adatot szolgáltatni – olvasható a vendéglátóipari portál közleményében.

„Szinte az összes vendéglátóhely számára kötelező lesz július 1-től adatot szolgáltatni az NTAK (Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ) számára. Sok hely az utolsó pillanatig halogatja a kötelezettséget, ettől azonban mindenkit óva intenék, a tomboló nyár közepén ugyanis a szabadságok és az esetleges eszköz- és kapacitáshiány miatt lehet, hogy ez okozza majd a vesztüket” – fogalmazott Kovács T Lóránt, a Gastro.hu alapítója.

 Kiemelt veszélyben vannak a balatoni büfések, akiknél jellemzően nem használnak digitális eszközöket

A Gastro.hu friss felméréséből kiderül, hogy a válaszadók majdnem felének nincs NTAK- kompatibilis megoldása. Jelenleg ötvenhárom olyan szoftver létezik, ami alkalmas lehet az NTAK számára, viszont számolni kell a bevezetésük idejével. A jelenlegi magyar piacon tíz szoftvergyártó cég adja a piaci lefedettség közel kilencven százalékát, így a közkedvelt megoldásoknál nagy leterheltségre kell számítani. Érdemes előre gondolkodni és már most partnert választani.

Az NTAK (MTÜ Zrt) biztosít ingyenes szoftvert is, ugyanakkor látni kell, hogy annak vannak kötöttségei: csak online lehet használni (állandó és stabil internet kapcsolat szükséges hozzá), illetve egy nyomtatót lehet hozzá csatlakoztatni, de bankkártya-terminált nem.

Bár minden vendéglátással foglalkozó helynek regisztrálnia kell, mégis a helyek fele nem regisztrált még. Regisztrálni az info.ntak.hu/regisztracio címen lehet, ahol részletes információval segítik a regisztráció folyamatát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik