Gazdaság

Hullanak a fejek az MVM-nél, teljesen megváltozhat a cég

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
Számos vezetőt és szakembert elbocsátanak. A Telex úgy tudja, hogy a leépítések folytatódnak, kérdés, hogy kik lesznek az új erők, és ennyi csere nem veszélyezteti-e az állami energiavállalat működését.

Egész héten zajlottak a kirúgások az MVM-nél – értesült a portál több forrásból is. A társaság friss vezérigazgatója, Mátrai Károly a helyén maradt, illetve a korábbi vezérigazgató-helyettesek közül egy, Fazekas László gazdasági vezérigazgató-helyettes is folytonosságot jelent.

Ugyanakkor az összes többi vezérigazgató-helyettes megkapta kedden az „elbocsátó szép üzenetet”, majd szerdán erről már a cég dolgozói is értesülhettek.

Az MVM honlapján elérhető szervezeti ábra és vezetői portrék alapján, ami még a megelőző állapotot tükrözi, olyan neves és régi szakemberek távoznak, mint Alkér Zoltán, Fluck Benedek, Sum János, Spilkó József. Ők a szélesebb közvélemény előtt nem, de a szakmában nagyon ismert nevek voltak. Mint hallottuk, ez valójában csak a teteje és a kezdete a változásoknak, igazgatói, szakterületi vezetői és leányvállalati vezetői szintén is részben voltak, de lesznek is még változások.

Miért történhetett mindez?

Mátrai Károly miután megismerte, átvilágította a céget, nem volt maradéktalanul elégedett azzal, amit talált. A sok különböző leányvállalat, alegység, kft. sokféle irányba húzott, nem voltak nagy, közös irányok, és a saját egyéni érdekeik és céljaik alapján dolgoztak az egységek.

Ahogy egyik, a változásokat még legpozitívabban kommentáló forrás mondta:

muszáj volt valamit csinálni.

A legizgalmasabb persze mindig az, hogy mi jön ezután. Kik lesznek az újak? Az MVM vezetését általában rendkívül gyorsan, sokszor valódi indokolás nélkül szokták elzavarni, így nem lesz könnyű az energetika legjobb szakembereit megnyerni.

Nem tudni pontosan sem, hogy miért egyedül Fazekas maradhatott a helyén, aki régi motoros, még az E.ON-tól érkezett, amikor az MVM bekebelezte a cég egy részét. Azóta több poszton dolgozó, technokrata vezető volt. Ugyanakkor ezt másokról is el lehet mondani, volt, aki azt emelte ki, hogy például Alkér Zoltánhoz hasonló gázelosztási szakember nincs sok az országban.

Vagyis ha a távozókat nem sikerül zökkenőmentesen pótolni, akkor a múlttal történő szakítás célja miatt a szakmaiság is veszélybe kerül. Működési zavarokat okozhat ugyanis, ha egyszerre túl sok olyan ember jön, aki még nem ismeri a céget. Hiszen bár a vezérigazgató-helyettesek távozása a leglátványosabb, de a vezérhelyettesek alatti szinten is voltak váratlan kirúgások.

Neves, idős kollégák is kénytelenek voltak elmenni, olyan ikonikus nevekről is szó van, akik bizonyos területeken, idős koruk ellenére is remek munkát végeztek, például az európai szabályozással kapcsolatban kiváló szakanyagokat készítettek – hallották.

Vélhetően azért vannak már elképzelések arról, hogy kik érkeznek, nem most kezdik el keresni az utódokat,

de egy ekkora változás az MVM egész karakterét megváltoztathatja

– értékelnek a Telexen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik