Gazdaság

Újabb mentességet kér a turisztikai ágazat a kormánytól

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
Meghosszabbítanák a turizmusfejlesztési hozzájárulás alóli felmentés március végén lejárt időszakát, valamint az energiaköltségek emelkedésének részbeni ellensúlyozására bevezetett, eredetileg a feldolgozóipari cégeknek indított állami támogatási programot. Utóbbinál  a jellemzően pár milliós összegek közül messze kiemelkedik az a 200 millió forint, amit Mészáros Lőrinc érdekeltsége kapott.

Március végén véget ért a kegyelmi időszak a turizmusban, vendéglátásban: az ágazatban dolgozó vállalkozásoknak ismét meg kell fizetniük a turizmusfejlesztési hozzájárulást. Erre tavaly októbertől kaptak mentességet a gazdasági válságra tekintettel, vagyis hat hónapon át nem kellett befizetniük a 4 százalékos adót a költségvetésbe.

Lapunk információja szerint egyezkedés kezdődött az ágazati képviseletek és a kormány között a mentességi időszak meghosszabbításáról.

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége felvette a kapcsolatot a kormánnyal, az egyeztetések időpontjának kijelölését várják – tudatta a 24.hu-val Flesch Tamás. A szövetség elnöke akár azt a megoldást is elképzelhetőnek tartja, hogyha elhúzódnak az egyeztetések, akkor az áprilisban, esetleg a későbbi hónapokban befizetett hozzájárulást visszamenőlegesen adják vissza a turisztikai cégeknek.

A költségvetésben idén 36,6 milliárd forint bevételt terveztek a turizmusfejlesztési hozzájárulásból, február végéig ebből 1,68 milliárd forint folyt be. Felvethető a kérdés, hogyha nem kellett fizetni a közterhet, akkor honnan származik ez az összeg. A válasz a bevallási és befizetési szabályokban keresendő: az éves bevallók idén februárban tudták le ezt a kötelezettségüket a 2022-es évre.

Ez a magyarázata annak is, hogy tavaly az első két hónapban miért került mindössze 684,5 millió forint erre a számlára: az éves bevallóknak nem volt mit befizetniük a megelőző, 2021-es év után, tekintettel az akkori mentességükre. A koronavírus-járvány miatt ugyanis 2020-ban és 2021-ben felmentést kaptak a hozzájárulás megfizetésére.

A hozzájárulást a teljes árbevétel 4 százalékában állapítja meg a törvény, amivel szemben nem lehet költséget elszámolni, mint például az áfánál. A költségvetési bevételi számok alapján tehát idén az ágazatban 915 milliárd forint adóalapnak kellene képződnie, az előző évi 950 milliárd forint után.

A turizmusban működő cégek azért tartják fontosnak a mentesség meghosszabbítását, mert a gazdasági válsághelyzet nem múlt el, a költségeik jelentős mértékben emelkedtek az elmúlt időszakban. Flesch Tamás a Della podcastunk egy korábbi adásában beszélt arról, hogy a szállodák energiaköltségei a sokszorosukra emelkedtek, a beszállítói árak is nőttek, miközben a munkabéreknél is lépést kellett tartani az inflációval. Ennek ára a szolgáltatások díjának emelése, de ezzel nem tudják teljes mértékben ellensúlyozni a költségeik elszállását. Az idegenforgalom ráadásul keresletérzékeny terület, recessziós időkben ezeket a költéseiket az elsők között fogják vissza az emberek. Erre visszavezethetően szerényen alakult a forgalom az idei év eddig eltelt időszakában a szövetség szerint.

Farkas Norbert / 24.hu

Mindezzel együtt más iparági forrásunk szerint csak óvatosan lehet reménykedniük abban, hogy a kormány ismét felmentést ad számukra a hozzájárulás megfizetése alól. A költségvetés helyzete – idén februárig nagyobb lett a hiány, mint volt tavaly a hasonló időszakban, miközben éves szinten 1300 milliárd forinttal kisebbnek kellene lennie a deficitnek a törvény alapján – nagyon korlátosan teszi lehetővé az ilyen típusú mentességek fenntartását.

Nagyobb esélyt látnak arra, hogy egy másik, az energiaköltségekhez kapcsolódó kedvezménynél érnek el sikert.

Idén az első negyedévben ugyanis a 2022 előtt már működő turisztikai cégeket is odaengedték a feldolgozóipar számára megnyitott 150 milliárd forintos támogatási kerethez, amelyre pályázniuk kell a vállalkozásoknak. A program a számlával igazolt idei első három havi energiaköltségeikhez biztosít vissza nem térítendő állami támogatást a turisztikai cégek számára (amit a feldolgozóipari vállalkozások már tavaly októbertől igénybe vehettek), a tavalyi hasonló időszakhoz mért növekmény 50 százaléka erejéig. A támogatás egyik feltétele, hogy a nyertesek energiahatékonysági beruházást hajtsanak végre 2024 végéig (egy másik kritérium pedig a foglalkoztatottak számát kötötte meg, legfeljebb 10 százalékos csökkenést megengedve 2023. III. negyedév végére az előző év szeptember végi létszámához képest).

Ez a program a bejelentéskor közöltek szerint 21 ezer turisztikai vállalkozást hoz kedvezőbb helyzetbe, közülük 16 ezer a vendéglátásban, 5 ezer a szálláshely-szolgáltatásban tevékenykedik. Ágazati szereplők szerint azért lehet nyitottabb a kormány ennek a támogatásnak a meghosszabbítására, mert az energiahatékonyság javulása kiemelt kormányzati céllá vált az energiaárak tavalyi robbanása után.

A KKV Energiaköltség és Beruházás Támogatási Program menedzselését idén februárban vette át az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. a Nemzetközi Fejlesztési és Forráskoordinációs Ügynökségtől (NFFKÜ). Az április 14.-i állapot szerint ágazattól függetlenül több mint ezer vállalkozás részesült támogatásban, pár százezer vagy pár millió forintban.

A legnagyobb, egy összegű támogatást az Aqua Lorenzo Kft. kapta, az albertirsai cégnek 200 millió forint jutott a keretből. A vállalat – talán nem meglepetésre – Mészáros Lőrinc érdekeltsége, a Konzum PE és az MKB Magántőkealapokon keresztül. Hasonló összeghez jutott két részletben a Győri Szeszgyár és Finomító Zrt.

Kerestük a kormányt, hogy nyitottak-e a tárgyalásra, tervezik-e a mentesség meghosszabbítását, amint válaszolnak, visszatérünk a témára.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik