Annak, aki kedvező áron szeretne lakóingatlant vagy építési telket vásárolni, érdemes körülnézni az állami szervezetek internetes oldalán is. Az állam ugyan nyilvánosan meghirdeti az eladó vagyonelemeit, de ezek nem kerülnek fel a vevők, eladók és közvetítők által leggyakrabban használt ingatlanportálokra. Így annak, aki ezek közül akar szemezgetni, ismerni kell az állami honlapokat, licitálni pedig ügyfélkapus bejelentkezéssel lehet. Így aztán alighanem éppen azok maradnak le ezekről a gyakran nagyon olcsó vételi lehetőségekről, akiknek a legnagyobb szükségük lenne rájuk. A választék széles, az árak egytől több száz millió forintig terjednek.
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) által üzemeltetett Elektronikus Aukciós Rendszer (EAR) felületén tucatszám hirdetik az értékes és olcsó ingatlanokat. Ezek magyar állami tulajdonban és az MNV tulajdonosi joggyakorlása alatt álló, vagy állami vállalatok tulajdonában lévő, eladósorba került bel- és külterületi ingatlanok.
Rendszeresen árulnak
- budapesti és vidéki lakásokat,
- lakóházakat,
- garázsokat
- és beépítetlen területeket, amelyek ingatlanfejlesztésre is alkalmasak lehetnek.
Széles a választék, jelenleg a bontásra ítélt, telekként hasznosítható milliós házaktól a 200 millió forintot közelítő vagy azt jóval meghaladó rózsadombi lakásig és hármashatár-hegyi családi házig terjed a kínálat. A legtöbb lakóingatlant a Maradványvagyon-hasznosító Zrt. hirdeti, a többit az MNV és a NET Életjáradék Zrt.
Szerény házak a Lakásalaptól
Kis értékű, vidéki házakat lehet megvásárolni az MR Közösségi Lakásalap Közhasznú Nkft.-től, amely a honlapján most mintegy ötven darabot kínál, a romos, néhány millió forintra taksálttól a jobb állapotú, 14–15 milliósig. Ezek megvásárlására online és postai úton lehet jelentkezni. A Lakásalap azoknak az ingatlanoknak a tulajdonosa és kezelője, amelyeket a Nemzeti Eszközkezelő Programban részt vett, de a lakásukat visszavásárolni nem tudó személyek bérelnek, illetve béreltek. Az állam több mint tíz éve főként a deviza alapú lakáshitelüket törleszteni nem tudó olyan embereken segített így, akiknek a bank már kitűzte árverezésre a házát vagy lakását. Azokat az állam megvásárolta, a családok pedig bérlőként bent maradhattak. A program 2020-ban megszűnt, a résztvevők nagy része, 29 ezren visszavásárolták az ingatlanukat.
Tavaly januártól több mint négyezer bérlő és lakás került át a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Alapítvány és a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány által alapított MR Közösségi Lakásalaphoz, amely a lakásgazdálkodási feladatok ellátásáért és a bérlőkért végzett szociális tevékenységért állami támogatásban részesül. A szervezet a honlapja szerint a bérlakásprogram működtetéséért évente legalább 1,1 milliárd forintot, az ingatlanok felújítására és állagmegőrzésére pedig 2022-ben és 2023-ban összesen hatmilliárd forint támogatást kap. Az ingatlanokat a Lakásalap cserélheti és el is adhatja.
Új cég vezeti ki az állami vagyont
Az Eszközkezelő Program lebonyolítói feladatait és ingatlanait a Lakásalap a Maradványvagyon-hasznosító Zrt. közvetítésével vette át 2022-től. Az utóbbi zrt.-t a magyar állam 2021 októberében alapította azért, hogy „a kivezetésre szánt állami vagyonelemek” tulajdonosi joggyakorlója legyen. A társaság értékesíti – nyilvánosan meghirdetve vagy anélkül – a „kis értékű” állami ingatlanokat, illetve ingyenesen átadja azokat önkormányzatoknak vagy egyházaknak. Hozzá kerültek 2022-től a törvényes öröklés jogcímén az államra szálló hagyatéki vagyonelemek (ingatlanok, ingóságok, üzletrészek, értékpapírok), ezek hasznosításával és értékesítésével is foglalkozik.Több mint száz, köztartozás miatt állami tulajdonba került céget vagy céges részesedést is kezel, hasznosít vagy szüntet meg.
A Maradványvagyon-hasznosító folyamatosan közzéteszi a saját honlapján is az eladásra kínált ingatlanokat, amelyekre csak az MNV EAR felületén lehet licitálni. Az alacsony irányárról induló tételek mellett találtunk értékes hajdúszoboszlói belterületi telket (amelyre 130 millió forintról indul a licit), tatai családi házat (60 millió forint) és egy bel-budapesti társasházban lévő raktárat is (17 millió forint).
270 millióért is árulnak házat
Felújítandó, de jó állapotú vagy frekventált helyen lévő házakat és lakásokat is árul az állami NET Életjáradék Zrt. Kilenc budapesti és tíz vidéki ingatlant találtunk a kínálatában, ezekre szintén csak az EAR-on lehet licitálni. A legértékesebb köztük egy háromszintes, egykor többgenerációs családi háznak épült ingatlan a III. kerületi Erdőalja utcában, a Hármashatár-hegyen, pesti panorámával 270 millió forint irányáron. Eladó még például egy II. kerületi, Varsányi Irén utcai társasházi lakás (72 millió forint irányárral), egy Semmelweis Klinikák metrómegállóhoz közeli, Üllői úti lakás (67 millió forint), egy szigetszentmiklósi (52,8 millió forint) és egy gödi (62,3 millió forint) családi ház is.
A NET Életjáradék korábbi neve FHB Életjáradék Ingatlanbefektető Zrt. volt, és az FHB Jelzálogbank alapította, állami tulajdonba 2014 végén került. A cég a 2015 előtt megkötött életjáradéki szerződéseket kezeli. A szerződött időskorúaknak az ingatlantulajdonért cserébe havonta járadékot fizet, az épületeket gondozza, a megüresedetteket pedig értékesíti.
Rózsadomb, Balaton és az Árnyas liget
Az MNV futó hirdetései közül is több megmozgathatja nem csak az olcsó házat vadászók, hanem a befektetők fantáziáját is. Egy rózsadombi, Vérhalom utcai diplomata lakóparkban lévő lakásért, garázzsal és tárolóval együtt minimum 194,7 millió forintot kérnek.
Vonzó célpont lehet a siófoki Ezüstparton, az Arany János utcában, a Balatontól alig 200 méterre található üdülő is, amelyért – szaunaházzal és garázzsal együtt – 470,5 millió forintról indul a licit. A jó műszaki állapotban lévő ingatlan egykor a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal pihenőháza volt.
Eger történelmi belvárosában, az Érsekkerttel határos Klapka György utca 1. szám alatti, eddig irodaként használt ingatlant is eladásra kínálják 48,4 millió forint kikiáltási áron. Egy háromemeletes panelház magasföldszintjén található helyiségeket a Heves Megyei Kormányhivatal használta.
Lakóparkos fejlesztés helyszíne lehet Pécs kertvárosában, az Árnyas liget 16–18. szám alatti – az Árnyas liget lakópark szomszédságában meghirdetett – több mint nyolcezer négyzetméteres ingatlan, amelynek kikiáltási ára 85,9 millió forint volt. A napokban zárult liciten csak a kikiáltási áron érkezett ajánlat az MNV-hez. Az ingatlan egykor a Bajcsy laktanya területéhez tartozott, rajta két elbontandó épület áll. Vagyonkezelője a baranyai rendőrség volt.