Gazdaság

Szijjártó: hatalmas bővítés jön a kecskeméti Mercedes-gyárban

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu
Az idei év eddig bejelentett legnagyobb beruházása keretében a Mercedes 400 milliárd forint értékben új gyártósorokkal bővíti magyarországi összeszerelő és karosszéria üzemét – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Kecskeméten.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. beruházásának bejelentésén arról számolt be, hogy a fejlesztés nyomán az üzem képessé válik két új elektromos platform gyártására, így a vállalat magasabb kategóriájú és technológiai hozzáadott értékű típusok gyártását hozza hazánkba – idézi az MTI.

Tájékoztatása szerint a projekt jelentős infrastrukturális fejlesztésekkel és munkahelyteremtéssel fog járni, ezért azt az állam 14 milliárd forinttal támogatja. A Mercedes emellett képzési programot indít Kecskeméten, amihez a kormány ugyancsak pénzügyi hozzájárulást biztosít.

Szijjártó Péter együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá Christian Wolff gyárigazgatóval, Jörg Burzer termelésért és ellátási láncért felelős igazgatósági taggal és Szemereyné Pataki Klaudia kecskeméti polgármesterrel.

A duplájára nőhet az üzem

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. közölte: a több mint 1 milliárd euró értékű beruházást a 2022-2026-os üzleti tervének megvalósítása keretében valósítják meg Kecskeméten. A beruházás fókuszában a gyártósorok további rugalmasabbá tétele, a digitalizáció és a fenntarthatóság van. A magyar állam és Kecskemét városa egyaránt támogatja a projektet – jelezték.

A közleményben ismertették: a kecskeméti gyár új modellek sorozatgyártásba történő integrálásával erősíti szerepét a globális termelési hálózatban, az új MMA platform (Mercedes Modular Architecture) modelljeinek 2024-től, míg az MB.EA platform (Mercedes-Benz Electric Architecture) egyik tisztán elektromos modelljének sorozatgyártása 2025-től indul.

Új összeszerelő- és karosszériagyártó-sor épül, amelyek mellett a felületkezelés és fényezés folyamata is teljesen megújuló energiaforrásokra támaszkodik majd. A szerelőüzem kompakt elrendezésével, rövidebb távolságokkal könnyebb anyagmozgást tesz lehetővé a nagyobb hatékonyság érdekében. Az új gyártósorok ellátását kizárólag zöldáram biztosítja majd, az energiaigény fedezésére nagyméretű napelemes rendszert telepítenek az üzemek tetejére.

A közleményben Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte: a Mercedes-Benz konszern új termékstratégiája és a modellek új elosztása biztosítja a kecskeméti gyár jövőjét. A kecskeméti üzem stratégiailag felkészülten áll a jövő kihívásai előtt, maximális rugalmassággal tud majd reagálni a változó vevői igényekre.

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. korábban nyilvánosságra hozott beszámolója szerint 2021-ben 3,1 milliárd euró árbevételt ért el az előző évi 3,4 milliárd euróval szemben; az adózás utáni nyeresége viszont nőtt: a 2020. évi 39,3 millió euró után tavaly 67,6 millió euró lett. A Mercedes-Benz kecskeméti gyára 2021-ben több mint 135 ezer járművet gyártott, mintegy 25 ezerrel kevesebbet, mint 2020-ban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik