Gazdaság

A komáromi akkumulátorgyár mérgező hulladékát engedély nélkül tárolták Mocsán

Máthé Zoltán / MTI
Máthé Zoltán / MTI

A Komárom-Esztergom vármegyei Mocsa község határában, a lakóházaktól nem messze az Éltex Kft. 2016 óta működtet hulladékfeldolgozót. Egy az Átlátszó birtokába jutott hatósági határozat szerint a cég akkugyártásból származó, nagy mennyiségű mérgező anyagot tárolt Mocsán, engedély nélkül. A lakosságot erről nem tájékoztatták, az Átlátszó is csak közérdekű adatigényléssel tudta kideríteni, három hónap után, mi is történt.

  • Az egyik határozat szerint 100 ezer forint büntetést kellett fizetnie a cégnek „a lakosság számára zavaró bűzhatást okozó technológia vagy berendezés üzemeltetése” miatt.
  • Egy másik dokumentum pedig 3, 2 millió forintos büntetést állapított meg nehézfémtartalmú hulladék engedély nélküli tárolása miatt.

Az első üggyel kapcsolatban az Éltex képviselői egy szeptemberi lakossági fórumon azt ígérték, hogy a bűzt okozó műanyagdarálóra olyan szűrőberendezést szerelnek fel, amellyel elkerülhető lesz „az esetleges zavaró szaghatás”. Akkor az is elhangzott, hogy a komáromi akkumulátorgyárból származó veszélyes hulladék feldolgozását – melyre szintén panaszkodtak a lakosok – a cég megszünteti mocsai telephelyén.

A második határozat szerint 2021 őszén egy hatósági ellenőrzés során

  • a mocsai telephelyen 83 029 kilogramm, akkumulátorgyártásból származó, veszélyes – nehézfémeket tartalmazó – hulladékot találtak, amit szabálytalanul, nyitott csarnokokban tároltak. Ráadásul
  • a hulladékot tartalmazó zsákokon nem szerepelt az anyagok veszélyességét jelző kód, a nyilvántartás szerint pedig nem-veszélyes fémhulladék kategóriába sorolták át ezeket.

A big-bag zsákok közül több ki volt szakadva, a hulladékok körüli területen elektrolittal szennyezett csapadékvíz nyomai voltak láthatók

– olvasható a határozatban.

Az is kiderül az iratból, hogy a komáromi akkumulátorgyárból származó, veszélyes hulladékot tartalmazó 6 darab szállítmányt az SK Battery Hungary Kft.-től (ennek a mostani neve SK On Hungary Kft.), vagy az SK Battery Manufacturing Kft.-től vette át a CB Engineering Kft. nevű, szintén hulladékgazdálkodással foglalkozó cég, majd átadta az Éltex számára. A komáromi gyárból a CB Engineering Kft. még úgy vette át ezt a hulladékot, hogy azon a veszélyességet jelző kód (06 03 15) és az  „akut toxikus”, illetve a „környezetre veszélyes (ökotoxikus)” jellemzők szerepeltek.

A nyilvántartási adatok szerint a CB Engineering az Éltex számára annak kistarcsai telepén adta át a szállítmányokat. Kistarcsa Budapesttől keletre, Gödöllő mellett, Komáromtól több mint 100 kilométerre található. Majd ezt a 83 tonna veszélyes anyagot „raktárközi átadás” címén Kistarcsáról az Éltex mocsai telephelyére vitték át „bértárolásra”, s ennek során „kódváltás” is történt: a szállítmány új kódot, nem-veszélyes besorolást (19 12 03) kapott. A határozat szerint a hulladék változatlan formában került szállításra. A két cég nyilvántartási adatai szerint tehát meglehetősen sokat utaztatták a nehézfémtartalmú hulladékot, amely végül Mocsán kötött ki, sőt, a folyamat során rejtélyes módon átalakult – legalábbis papíron.

A portál megkereste Mocsa polgármesterét, Udvardi Mariannát is, hogy változott-e a helyzet a telephely ügyében. A polgármester válasza alapján azok a problémák, amelyek a lakossági fórumon elhangzottak, rendeződtek. A nehézfémek kinyerését végző üzemrészben a gépeket leszerelték és a salgótarjáni telephelyre vitték. A big-bag zsákokat mosó üzemrész még működött, de folyamatos volt a bűz a településen, ezért ezt minden alkalommal jelezte feléjük, ekkor mindig leállították ezt a mosót. Mivel többet állt, mint működött, az alvállalkozó úgy döntött, hogy megszünteti ezt a tevékenységet a telephelyen. Ez decemberben megtörtént, azóta nincs bűz a településen. Mint kiderült a 3,2 milliós bírság egy részét a település önkormányzata kapta meg.

A portál megkérdezte az Éltexet, kellett-e kármentesítést végezniük fenti tevékenységükkel kapcsolatban Mocsán, illetve hogy Salgótarjánban milyen veszélyes hulladékok feldolgozását tervezik, de választ nem kaptak.

Kiemelt kép: Hang Ki Mun, az SK On Hungary ügyvezető igazgatója átvette az év legnagyobb volumenű zöldmezős beruházásáért járó díjat a Nemzeti Befektetési Ügynökség (Hungarian Investment Promotion Agency, HIPA) rendezvényén, az Év befektetője díjak átadásán 2022. március 30-án. Mellette Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Ésik Róbert, a HIPA vezérigazgatója.

Kapcsolódó
Ezzel a csellel húz hasznot az Orbán-kormány az akkugyárakból
Nagyon komoly statisztikai előnyünk származhat az aksigyártásból, ám ez a valóságban gyorsan elillan.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik