Gazdaság

Megszűnt a helyiek nulla forintos parkolása Józsefvárosban, minimum 18 ezret kell fizetniük évente

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Józsefváros a fővárosi kerületek közül elsőként emelte meg drasztikusan a helyi lakossági kedvezményes éves parkolási díját, ami eddig nulla forint volt, az első és a második autóra is.

A kerület három parkolási zónára oszlik: idén a legbelső, A jelű zónában éves szinten 30 ezer forintot kell fizetni az első autó után, a második után pedig 72 ezer forint az éves díj. További autókra nincs kedvezmény, úgy kell fizetni utánuk a helyi parkolási tarifát, mintha más kerületből vagy településről érkeznének. A középső, B zónában az első autó éves díja 24 ezer forint a helyi lakosoknak, a másodiké 60 ezer forint, míg a legkülső, C zónában 18 ezer és 48 ezer forint – írta a Telex.

Március 27-éig lehetett igényelni az idei lakossági várakozási hozzájárulást. A VIII. kerület összesítése szerint a második autókra kért hozzájárulások száma csökkent drasztikusan: a 2022-es 1592-ről mindössze 188-ra. Ez nagyjából ki is adja az összes kiadott parkolási engedély csökkenését, az első és második autókra kiadott hozzájárulások száma ugyanis a tavalyi 9531-ről idén 8090-re csökkent, azaz 1441 autó vélhetően eltűnt az utcákról. Hogy hova, arra csak találgatások vannak.

A portál információi szerint a többi kerület árgus szemekkel figyeli a hatást, hogy mit szólnak az emberek és mi lesz az autókkal, mert ha a húzás beválik, az egész fővárosban alkalmazni fogják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik