Gazdaság

Nyugdíjas nők ezrei perlik a svájci kormányt az Emberi Jogok Európai Bíróságán

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Hat év sikertelen hazai bírósági tárgyalás után több mint kétezer idősebb nő pereli egy klímavédelmi csoport tagjaként a svájci kormányt az Emberi Jogok Európai Bíróságán (EJEB), azt állítva, hogy a kormányzat éghajlatváltozás elleni politikája sérti az élethez és egészséghez való jogukat – írta az MTI.

Történelmi esemény – mondta Anna Mahrer, a keresetet benyújtó Nyugdíjasok Klímaklubjának képviselője az AFP hírügynökségnek, rámutatva: ez az első precedens arra, hogy a strasbourgi székhelyű bíróságnak az éghajlatváltozás emberi jogokra gyakorolt hatásáról kell döntenie. A strasbourgi meghallgatások szerdán kezdődnek – emlékeztetett a BBC brit közszolgálati rádió.

  • Svájcban a világátlagnál gyorsabban nő a hőmérséklet, és egyre gyakoribbak a hőhullámok.

A többségében nyugdíjasokból álló csoport azt állítja, hogy az éghajlatváltozás veszélyezteti emberi jogaikat, egészségüket, sőt az életüket is. Az átlagosan 73 éves nyugdíjasok keresetük alátámasztására orvosi leleteiket is az ügyirathoz csatolták. A csoport fő célkitűzése, hogy a – 46 tagországból álló Európa Tanácshoz kötődő – bíróság kötelezze Bernt az üvegházhatású gázok kibocsátásának fokozottabb csökkentésére.

Az Európai Éghajlat- és Egészségügyi Megfigyelő Intézet (ECHO) szerint az átlaghőmérséklet előrejelzett emelkedése súlyos kockázatot jelent az egészségre, főként az időseknél. Az elmúlt 20 évben 30 százalékkal nőtt a 65 évnél idősebbek esetében a hőséggel indokolható elhalálozások száma Európában – áll az ECHO jelentésében. Az éghajlatváltozás aránytalanul nagy mértékben érinti az időseket a szív- és érrendszeri, valamint a légzőszervi kockázatok miatt – tette hozzá Mahrer.

A svájci kormány nem fűzött megjegyzést az ügyhöz, azt azonban egyértelművé tette, hogy álláspontja szerint az éghajlatváltozás problémája nemcsak az idősebb nőket érinti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik