Gazdaság

Lélektani határ alá csúszhatnak az üzemanyagárak

Visszarendeződés tapasztalható jelen pillanatban a magyar üzemanyagpiacon, és egyre közelebb vagyunk a 600 forinti alatt átlagárhoz a benzin és a gázolaj esetében is, többek közt erről beszélt az Indexnek a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára.

Grád Ottó arról beszélt, az elmúlt időszakban publikált adatok alapján Magyarországon 10 százalékkal mérséklődött az üzemanyag-fogyasztás, ami összességében érdemi csökkenés, de fontos ennek az adatnak a kontextusát is megvizsgálni. Ugyanis ez az adat az előző évhez viszonyítja a változást, tehát azontúl, hogy csökkenés tapasztalható a forgalomban, érdemes rávilágítani arra, hogy a bázisérték is extrém magasan állt, hiszen 2022 januárjában, illetve a teljes első fél évben kiemelkedően magas volt a kiskereskedelmi értékesítés, értékelt.

A Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára jelenleg úgy látja, hogy a hatósági ár kivezetése után az import elkezdett visszarendeződni a korábbi időszakhoz. Ennek szerinte vissza is kell épülnie, a közeljövőben pedig egyre inkább már a normál piaci folyamatok fogják meghatározni az árakat: a kőolaj- és forintárfolyam-változás, illetve némi hatása lehet az európai termékjegyzésnek is a magyar piacra.

Grád Ottó leszögezte, jelenleg csökkennek az árak, és az látszik, hogy a környező országokhoz képest erodálódnak a magyar üzemanyagárak.  Látva a termékjegyzésárakat, a főtitkár szerint enyhébben, de további csökkenést lehet majd tapasztalni az árakban.

Alapvető árbefolyásoló paraméterekben azt látom, hogy 600 forint alá is becsúszhatnak lassan az átlagárak mind a dízel, mind a benzin esetében

– fogalmazott a főtitkár.

Bár a héten az olaj ára masszívan csökkent, az elemzések nagyobb árcsökkenésre számítottak. Bujdos Eszter, a Holtankoljak.hu szerint ennek pedig az lehet az előnye, hogy ez a világpiaci gazdasági esemény a jövő héten beérhet. Közölte, a következő egy-két hónapban plusz-mínusz 10-20 forint változás lehet az árakban, ugyanakkor az év második felében az elemzők általánosságban emelkedést várnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik