Gazdaság

Januárban csökkent az ipar teljesítménye

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

2023 januárjában

  • az ipari termelés volumene 0,2 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.
  • Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 3,2 százalékkal mérséklődött.
  • A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján pedig az ipari kibocsátás 2022 decemberéhez mérten 5,1 százalékkal csökkent – jelentette a KSH, első becslésében.

A legnagyobb súlyú alágak közül

  • a villamos berendezés gyártása bővült a leginkább, de a járműgyártás és a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása is nőtt, míg
  • az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártásában csökkent a termelés volumene.

Az Erste makrogazdasági elemzője, Nagy János szerint ez a teljesítmény messze elmarad a várakozásoktól, sőt, rendkívüli havi visszaesésnek nevezte a mostani eredményt. Ennél nagyobbat a covid-leállásoknál láttunk utoljára, hosszabb távra tekintve egészen 2010-ig kell visszamennünk hasonló mértékű zuhanáshoz – tette hozzá. Bár decemberben a legnagyobb súlyú ágaknak és az akkumulátorgyártásnak sikerült túlszárnyalni a többi visszaesését, de januárban ez nem sikerült. Az elemző szerint az elkövetkezendő időszakban a mérsékelt európai kibocsátás lehet a meghatározó tényező a termelés alakulásánál. Egyrészt a régiónkban fellépő újabb gyárleállásoknak (például a csehországi Skoda) is lehetnek a magyar kibocsátásra kedvezőtlen tovagyűrűző kihatásai. Másrészt az energiaintenzív ágazatok is számottevő súllyal – hozzávetőlegesen 20 százalékkal – bírnak az ipari termelésen belül, melyekre kontinensszerte nehéz idők járnak és alapvető átalakulás elé néznek. Mindemellett középtávon a termelésbe lépő jelentős kapacitásbővítések – főként a jármű- és vegyiparban, valamint az akkumulátorgyártás terén – a feldolgozóipari kibocsátás érdemi fellendülését eredményezhetik. A kedvező hatások realizálódása azonban az elemző szerint leginkább a globális konjunktúra helyreállásának és energiahelyzet európai kezelésének függvénye lesz.

A Gazdaságfejlesztési Minisztérium közleményt adott ki, miszerint csak átmeneti az ipar teljesítményének csökkenése.

Kiemelt kép: A Samsung-gyár építése Gödön. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik