Gazdaság

Az inflációt kihasználva vígan növelte a profitját a cégek egy része

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
A tavalyi negyedik negyedévében is megfigyelhető volt, hogy egyes cégek a beszerzési árak növekedése által indokoltnál nagyobb mértékben emelték eladási áraikat profitjuk növelése érdekében – derült ki a müncheni ifo gazdaságkutató intézet kedden publikált elemzéséből.

Az ifo gazdaságkutató intézet (ifo Institut – Leibniz-Institut für Wirtschaftsforschung an der Universität München e.V.) elemzése szerint ez a tendencia különösen a kiskereskedelmi, vendéglátási, szállítási, valamint az építőipari vállalatok körében volt jellemző – írta az MTI. „Ezek a cégek kihasználták a helyzetet, hogy jelentősen növeljék nyereségüket. Ezzel szemben a mezőgazdaságban és az erdőgazdálkodásban, amelyek  nyáron még az infláció nyertesei közé tartoztak, az utóbbi időben a növekvő költségek nagyobb hatást gyakoroltak” – nyilatkozta Joachim Ragnitz, az ifo drezdai központjának helyettes vezetője.

A kutatóintézet a gazdasági teljesítményre vonatkozó hivatalos német statisztikai adatok elemzése alapján jutott arra a következtetésre, hogy a vállalatok a tavalyi negyedik negyedévben is jelentősen nagyobb mértékben emelték áraikat, mint amire pusztán az inputárak emelkedése miatt számítani lehetett volna. Az ifo a nominális és az árkiigazított hozzáadott érték közötti különbséget vizsgálta, ami lehetővé teszi a végtermékek áránál kimutassák a nem a magasabb inputköltségekből származó emelkedést.

Joachim Ragnitz kiemelte, hogy a bruttó működési többletek a gazdaság szinte valamennyi jelentős ágazatában magas szintre emelkedtek. Az áremelkedés lendülete azonban valamelyest gyengült a harmadik negyedévhez képest. A fogyasztók ezért abban reménykedhetnek, hogy az infláció tetőzött – tette hozzá.

Az ifo elemzése szerint csak a piaci verseny fokozása segíthetne megakadályozni a túlzott mértékű  áremelkedést. A kormány azzal is hozzájárulhatna az infláció mérsékléséhez, ha a jelenleg a társadalom széles körének biztosított támogatások helyett a különösen szegény háztartásokra korlátozná azok folyósítását. Ha viszont a szakszervezetek érvényesíteni tudják magas bérköveteléseiket, akkor az infláció újbóli felfutásának veszélye állhat fenn szerintük.

Kapcsolódó
Infláció: egyedül Magyarország nem adott direkt támogatást a rászorulóknak
Az eurozónán kívüli országok így igyekeztek enyhíteni az inflációs nyomást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik