Gazdaság

510 500 forintra emelkedett a bruttó átlagkereset októberben, de csökkent a reálkereset

2022 októberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 510 500, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 352 000 forint volt – közölte szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A bruttó átlagkereset 18,4, a nettó átlagkereset 19,1 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban. Az átlagkereset növekedéséhez főként a 2022-ben végrehajtott minimálbér- és garantáltbérminimum-emelés, valamint a már előre ütemezett és a pótlólagos béremelések járultak hozzá – tette hozzá a KSH.

A statisztikai hivatal további részleteket is közölt októberre vonatkozóan:

  • A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó átlagkereset 486 400 forintra becsülhető, 18,5 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.
  • A reálkereset 2,2 százalékkal csökkent, a fogyasztói árak előző évhez mért 21,1 százalékos növekedése mellett.
  • A bruttó kereset mediánértéke 414 000 forintot ért el, 18,3 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.
  • A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset mediánértéke 287 900 forint volt, 19,7 százalékkal felülmúlta az előző év októberit.

A 2022. január és október között időszakra vonatkozóan az alábbiakat írta a KSH:

  • A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél, valamint a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél – 504 300, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 514 800 forint volt.
  • A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 335 400, a kedvezményeket is figyelembe véve 347 500 forintot tett ki.
  • A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 17,6, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset pedig 18,3%-kal nőtt az előző évhez képest. A jelentős mértékű növekedést elsősorban az egyes előmeneteli rendszerekben előre ütemezett béremelések, valamint a 2022-ben végrehajtott minimálbér- és garantáltbérminimum-emelés magyarázza.
  • A bruttó átlagkereset a pénzügyi, biztosítási tevékenység ágban volt a legmagasabb (844 100 forint), a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a legalacsonyabb (316 700 forint).
  • A bruttó átlagkereset a teljes munkaidőben alkalmazásban álló férfiaknál 552 500, a nők esetében 457 700 forint volt, ez a férfiaknál 18,1, a nőknél 16,6 százalékos növekedést jelent egy év alatt.
  • A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó átlagkereset 464 800 forintra becsülhető, 15,7 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.
  • A rendszeres bruttó átlagkereset a vállalkozásoknál 468 500, a költségvetésben 445 500, a nonprofit szektorban 493 800 forintot ért el, ami 14,3, 16,2, illetve 28,5 százalékos emelkedést jelent az előző évhez viszonyítva. A nonprofit szektor átlagot meghaladó rendszereskereset-növekedéséhez hozzájárult, hogy 2021. augusztus elejétől számos oktatási intézmény – fenntartójának változása miatt – a költségvetési szektorból ebbe a szektorba került, így az év első felében még jelentős bázishatás érvényesült.
  • A reálkereset 4,3 százalékkal nőtt, a fogyasztói árak előző évhez mért 12,7 százalékos növekedése mellett.
  • A bruttó kereset mediánértéke 398 300 forint volt, 15,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.
  • A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset mediánértéke 276 000 forintot tett ki, 16,9 százalékkal emelkedett az előző évhez képest.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik