Gazdaság

OMV Hungária-vezér: Már szemmel látható a forgalom visszaesése

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Soha nem adtunk még el egy hét alatt annyi üzemanyagot, mint amennyit az ársapka eltörlése előtti egy hétben. Azt nem mondom, hogy haszonnal, de eladtuk.

Többek közt erről beszélt a Portfoliónak adott interjújában az OMV Hungária Kft. ügyvezető igazgatója.

Balogh Tibor közölte, az értékesítői csapatuk érthetően eredményorientált, emiatt az értékesítés növekedése számukra jobb eredményt jelent. Az ársapka előtt a nagyobb forgalom egyenlő volt a nagyobb nyereséggel, de az elmúlt 13 hónapban azt tanulták meg, hogy ha nagyobb a forgalom, akkor nagyobb a veszteségük is.

Szerinte az elmúlt néhány nap eredményéből nehéz még bármi következtetést levonni, mert nyilvánvalóan sokan betankoltak, így még nem kellett újra tankolniuk, illetve volt egy hétvége is.

Ezekkel együtt is azt mondhatjuk, hogy már szemmel látható a forgalom visszaesése, ami csökkentette a nyomást a kúthálózatunkon, de még mindig kijelenthető, hogy jó a forgalom

– közölte.

Kérdésre válaszolva azt mondta, a jó forgalom az előző év azonos időszaka feletti forgalmat jelent, de az ársapka alatti időszakhoz képest szemmel látható a csökkenés. Ez segíti azt, hogy magukhoz térjenek a készlethiányos állapotból és most ott tartunk, hogy két kezén meg tudja számolni, hogy mennyi kúton nincs egyik, vagy másik termék.

Balogh azt várja, a napokban talán eljutnak oda, hogy az alaptermékek megjelennek minden töltőállomáson. Gyorsan megjegyezte, jelen pillanatban olyan készletszintek vannak, melyek a normál üzleti működéshez nem elegendőek. Ez azt jelenti, hogy jelenleg a minimumra töltik a kutakat annak érdekében, hogy mindenütt elérhetőek legyenek a termékek, de ez nem egy megnyugtató készletszint, így bármilyen lokális keresletnövekedés fel tudja borítani a helyzetet.

A mennyiségi korlátozásokat azért tartják fenn egyelőre, mert vannak olyan állomásaik, ahol még egyáltalán nincs valamelyik üzemanyagból. Amint azt fogják látni, hogy stabilizálódik a helyzet, akkor feloldják a korlátozást.

Kapcsolódó
Ennyivel olcsóbban lehet megtenni 100 kilométert elektromos autóval
A Jövő Mobilitása Szövetség számolta ki a benzinárstop eltörlése után.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik