Gazdaság

Tejtermékek: újabb áremelési hullám jöhet a magyar boltokban jövőre

Kummer János / 24.hu
Kummer János / 24.hu
Raskó György agrárközgazdászt az egyre dráguló tejtermékekről és az egyre kevesebb élőállatról kérdezte az rtl.hu. Hol van a vásárlók lélektani határa, mikor fékezhet az infláció? A szakember szerint nincsen szó szankciós áremelkedésről, hiszen akkor minden tagállamban hasonló drágulás lenne, mint Magyarországon.

Az Agrárközgazdasági Intézet a Piaci Árinformációs Rendszer adatain alapuló novemberi összesítése szerint idén októberében az előző év azonos hónapjához képest a hazai előállítású tejtermékek közül egyebek közt a a trappista sajt értékesítési ára 91 százalékkal, a tehéntúróé 81 százalékkal, a kefiré és a 2,8 százalék zsírtartalmú friss zacskós tejé 78 százalékkal a natúr joghurté 77 százalékkal növekedett.

A portál arra volt kíváncsi, hogy miért ugrott meg ennyire a tejtermékek ára és mire számíthatunk rövid-, illetve középtávon.

„Az történt, ami sok más termék, elsősorban az élelmiszerek esetében: az alacsony jövedelmezőség miatt most sok feldolgozó úgy gondolta, hogy azonnal árat kell emelniük, mert az infláció lavinaszerűen, de felfelé sodor minden árat. Arra jutottak, hogy ha most nem emelnek, akkor utána ismét évekig nem lesz rá lehetőségük. Ezt hívjuk inflációs pszichózisnak: azok is árat emelnek, akiknek egyébként eszükbe sem jutott volna vagy nem lett volna rá lehetőségük” – kommentálta a számokat dr. Raskó György agrárközgazdász, aki szerint a Magyarországon elszabaduló inflációs vonatra rengetegen szálltak fel az említett okokból.

Kiemelte ugyanakkor, hogy

az elkövetkezendő időszakban viszont már teljesen jogos lesz, jogossá válik az áremelés: a termelési költségek (energia, munkabér, takarmányozás) olyan mértékben emelkedtek – és nem csak a tejiparban, hanem általánosan – hogy nem is lesz más választás. Emellett pedig a rendkívül gyenge forint miatt az importból származó sajtok, tejtermékek ára is megemelkedett, a magyar előállítók hozzájuk igazították áraikat.

És hogy mikor szakad el a cérna vásárlóknál, mikor lesznek olyan drágák a tejtermékek, hogy inkább nem emelik le a polcról? „Akkor, amikor elfogy a pénzük. Az idén a kormány által kiáramoltatott 1800 milliárd forint választási pénz már fogyóban van. Azok közül, akik kaptak ebből, sokan úgy gondolták, hogy van mit költeni. Költöttek is elég rendesen. Látni kell a szörnyű csapdahelyzetet: ha elfogy ez a pénz, illetve ha csökken az élelmiszerre fordítható pénz a háztartásoknál, akkor sem mérséklődik az infláció, az élelmiszereké sem.” A szakértő szerint, ha egy termék ára átlépi a lélektani határt, azt a vásárlók már csak diszkont áron, leértékelve veszik meg. Erre számít Magyarországon is az említett tejtermékeknél. Idén még értékesíteni tudják ezeket – főleg a karácsony miatt – januártól azonban a megvásárolt mennyiségben jelentős visszaesésre számít Raskó György, aki azt azonban nem tartja reálisnak, hogy minderre reagálva  kormány újabb tejtermékekre vezessen be árplafont.

Az állatállomány – minden faj, így a sertés, a marha, a tyúkfélék, a vízi szárnyasok – csökken. Ennek az lesz a folyománya, hogy kevesebb lesz a vágóállat Magyarországon. Kisebb lesz a hústermelés, illetve a tejtermelés volumene is. Ez egy hosszan időszakon át beépülő folyamat, a takarmányárak, energiaárak most épülnek be, a következményekkel körülbelül jövő tavasszal kell számolni  – magyarázta a szakember.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik