Gazdaság

Rétvári: válság és munkanélküliség fenyeget, megmarad a közfoglalkoztatás

Bielik István / 24.hu
Bielik István / 24.hu

Még idén hétmilliárd forint többletforrást biztosít az állam a futó közmunkaprogram folytatására, jövőre pedig 110 milliárd forintot szánnak rá a költségvetésből – mondta el a Magyar Nemzetnek a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.

A lap szerdai számában megjelent interjúban Rétvári Bence a közfoglalkoztatást a kormány egyik sikeres programjának nevezte a 2010 utáni időszakból. A kormányzásunk elején magas volt a munkanélküliség, ezért sokaknak csak a közfoglalkoztatás tudott munkát és jövedelmet biztosítani a segélyek helyett. A gazdasági növekedésnek köszönhetően egyre több munkahely jött létre az utóbbi években, ami miatt logikusan csökkent a közmunkások száma – tette hozzá.

A közfoglalkoztatottak létszáma 2016-ig folyamatosan, több mint kétszázezerre nőtt, majd ez a létszám a gazdasági növekedéssel és az egyre több munkahely létrejöttével mára hetvenezerre csökkent – ismertette.

Rétvári Bence emlékeztetett rá, a baloldal a kezdetektől támadta a közfoglalkoztatást, pedig az sokaknak nyújtott segítséget és kiszámíthatóságot. Legutóbb azzal riogatott a baloldal, hogy jövőre töredékére csökken a közfoglalkoztatás költségvetési támogatása, ezért leállnak a közfoglalkoztatási programok. Ez természetesen teljesen alaptalan rémhírkeltés volt – jegyezte meg, és felhívta a figyelmet arra, hogy a közfoglalkoztatási programok általában tavasszal indulnak, és ez 2023-ban is így fog történni.

Rétvári Bence megemlítette az egész Európát sújtó energiaválságot, a magas az inflációt, és kitért arra is, hogy gazdasági válság és munkanélküliség veszélye fenyeget. „Most tehát különösen fontos, hogy Magyarországon van egy kipróbált és jól működő közfoglalkoztatási program, ami nehéz helyzetben kínál átmeneti segítséget a munkahelyüket elvesztőknek” – hangsúlyozta. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik