Gazdaság

Megvan, ki vette meg Göncz Árpád egykori villáját

Egy ingatlanüzemeltetéssel és -adásvétellel foglalkozó cég, a Flovestor Passage Kft. vásárolta meg a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-től az egykor Göncz Árpád által is használt, Vérhalom téri villát – írja a Napi.hu a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) honlapján közzétett információk alapján.

A Vérhalom téri kétszintes villáért komoly licitháború bontakozott ki az MNV árverésén, a 496,8 millió forint kikiáltási ár végül egészen 833,8 millió forintig kúszott fel, ennyit fizetett a villáért a Flovestor Passage. A nemzeti vagyonkezelő honlapjáról kiderült az is, hogy a nyertes licitáló megvette a villához közeli, Pentelei Molnár utca 6. szám alatt álló, az MNV nyilvántartása szerint „iroda, raktár, garázs” ingatlant is, áfa nélkül 352,7 millió forintért, így összesen több mint 1,1 milliárd forintot fizetett ki az új területekért.

A Napi.hu utánajárt, hogy a Flovestor Passage Kft. többségi tulajdonosa a Nagy-Britanniában bejegyzett Flovestor Limited, amelyben jelentős befolyással rendelkezik Florian Wilhelm Albrecht (a cégadatok alapján egy monacói címmel rendelkező német személy), aki a Flovestor Passage Kft. cégjegyzésre jogosult tagja is. A kft. egyik ügyvezetője a budapesti lakcímmel rendelkező Albrecht Benedikt Florian is, valamint a kft. kisebbségi tulajdonosa a szintén budapesti lakcímmel rendelkező Albrecht Lukász Flórian.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik