Gazdaság

25 százalékkal többen jelentkeztek álláshirdetésekre, mint egy éve

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
Őszre megélénkült a hazai munkaerőpiac, jelentősen beindult az álláskeresések üteme – derül ki a Profession.hu közleményéből. Összesen 25 százalékkal nőtt a hirdetésekre leadott jelentkezések száma a tavalyi év azonos időszakához képest, miközben 1 százalékkal több betöltésre váró állás került ki az állásportál felületére. A legnagyobb arányú növekedés a munkaerő-toborzásban Tolna, Pest és Fejér megyében volt a vizsgált időszak alatt – derül ki a vállalat friss jelentéséből.

25 százalékkal több jelentkezést adtak le a munkavállalók Magyarországon 2022 harmadik negyedévében, mint az előző év azonos időszaka során. „2021 első negyedéve óta ez az első alkalom, hogy év-év alapon emelkedett a jelentkezések üteme – az elmúlt időszakot a folyamatos csökkenés jellemezte. Mostanra pedig az ország egészében élénkülő álláskeresési kedvet látunk a munkavállalók részéről” – emeli ki a látványos változást Tüzes Imre üzletfejlesztési igazgató.

Szakterületeként nézve a jelentkezések intenzitását továbbra is a vendéglátásban, hotel, idegenforgalomban látható a legnagyobb növekedés (63%), amelyet a mezőgazdaság (48%) követ. Nincs olyan kategória, ahol ne történt volna emelkedés tavaly óta, a legalacsonyabb mértékben az IT üzemeltetés, egészségügy és a szállítás gyarapodott. Markáns a változás, hiszen az előző negyedévben a kategóriák kétharmadánál csökkent a jelentkezési szám.

Tolna megyében nőtt a legintenzívebben az álláshirdetések száma

Az év első két negyedéhez hasonlóan továbbra is Budapesten és Pest megyében a legintenzívebb a munkaerőtoborzás, amelyet Győr-Moson-Sopron, majd Fejér megye követ. Arányokat nézve azonban elmondható, hogy a tavalyi év harmadik negyedével összevetve idén Tolna megye hirdetési számai gyarapodtak a legnagyobb mértékben: a térségben 30 százalékkal több nyitott pozíciót hirdettek meg az álláskeresési portálon keresztül, mint tavaly ilyenkor.

Ami a növekedést illeti, a második helyen Pest és Fejér megye áll szinte azonos eredménnyel (21-20%), majd Borsod-Abaúj-Zemplén és Békés (14-14%), valamint Győr-Moson-Sopron (11%). Vas, Baranya és Somogy megyékben egy számjegyű növekedés történt, az ország többi területén pedig elmaradtak a feladott hirdetési számok az előző év azonos időszakában mért eredményektől.

Fejér és Veszprém megyében tart még az IT-szakemberek intenzív toborzása

A munkaerőtoborzást kategóriánként vizsgálva kirajzolódik, hogy a cégvezetés-menedzsment (64%), valamint a vendéglátás (43%) kategóriák volumene nőtt a legnagyobbat az előző év azonos időszakához képest. Ezeket követi a mérnöki és adminisztrációs területeken meghirdetett állások száma 19 és 8 százalékos emelkedéssel. Az ügyfél- és vevőszolgálatnál, a HR és munkaügynél, valamint a szakmunkánál történt még gyarapodás az előző év harmadik negyedévéhez képest, míg a fizikai, segéd és betanított munka, a szállítás, beszerzés és a logisztika stagnált. A többi területen csökkent a toborzás mértéke – főként az IT és az üzleti támogató központok területén.

Borsod megyében továbbra is a vendéglátás kategóriában emelkedett a leginkább a hirdetésszám, amelyet a pénzügyi és a mérnöki területek követnek. Az IT programozás, a fizikai munka és az építőipar nyitott pozícióinak csökkenése ezen a területen is folytatódott. Komárom-Esztergomban az egészségügyi, ügyfélszolgálatos és pénzügyi területekre irányuló munkaerőkeresés indult meg elsősorban, míg az SSC, a vendéglátás és az értékesítés kategóriákban csökkent leginkább.

Győr-Moson-Sopron térségében jelentős változások történtek: az első félév vendéglátós és IT programozás toborzásának erősödését az oktatás, tudomány, valamint az ügyfélszolgálat és a bankszektor vette át, az IT programozás pedig – az értékesítéssel és az építőiparral együtt – átkerült a legjobban csökkenő területek közé.

Fejér megyében kitart az IT területekre az intenzív munkaerőtoborzás, annak ellenére, hogy az ország többi pontján e téren csökkenés állt be. Emellett a vendéglátás, hotel, idegenforgalom szekcióban 154 százalékkal ugrott meg a hirdetések száma az előző év azonos időszakához képest. Csökkenés figyelhető meg ugyanakkor az egészségügy, ügyfélszolgálat és a marketing, PR, média területeken. Fejérhez hasonlóan Veszprém megyében is nőtt az IT üzemeltetői és a vendéglátói hirdetések száma az egészségügy mellett, az IT programozás azonban a marketing, PR, média és az értékesítés hirdetésszámaival együtt jelentősen megritkult.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik