Gazdaság

Két illegális kínai rendőrőrs működhetett Budapesten

Egy Kínára szakosodott jogvédő civil szervezet szeptemberben nyilvánosságra hozott tanulmánya leleplezett egy legalább 30 országban jelen lévő kínai rendőrségi hálózatot, és a tanulmány szerint Budapesten is működött két ilyen állomás, mégpedig Józsefvárosban és Kőbányán, írja a hvg.hu.

A Safeguard Defenders szerint ezek az állomások adminisztratív szolgáltatásokat nyújtanak, de ez inkább csak fedőtevékenység, mert titkos és illegális rendőri munkát is folytatnak.

A tanulmányban közzétették az irodák vezetőinek elérhetőségét is, Tompos Márton momentumos parlamenti képviselő akart többet megtudni a két fővárosi állomásról: a Golgota úton meg is találta az egyiket, ráadásul egy olyan kínai feliratú táblával, ami egyértelművé tette, hogy az az a bizonyos állomás. Azonban amikor az állítólagos irodavezetőnél és helyettesénél érdeklődött, ők tagadták a kínai rendőrség jelenlétét, illetve azóta eltűnt a kínai tábla az épületről. A másik budapesti címen pedig tábla nem volt, ellenben biztonsági kamerák szép számmal.

Tompos érdeklődött a Belügyminisztériumnál az állítólagos irodákról, ám a tárca azt állította, nincs tudomásuk arról, hogy ilyen kihelyezett kínai rendőrségi irodák működnének Magyarországon. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik