Gazdaság

Orbán Viktor 150 milliárd forintot szán a gyármentésre

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
A kormányfő három miniszterének is feladatot adott.

Megjelent a Magyar Közlönyben a kormány határozata az úgynevezett Gyármentő Programról. amely a nagyvállalatok energiahatékonyságát növelő beruházásait támogatja.

Az Orbán Viktor miniszterelnök által jegyzett döntés szerint azt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek kell a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség Nonprofit Zrt. – mint lebonyolító szervezet – útján azonnal elindítania.

A programhoz Varga Mihály pénzügyminiszternek kell biztosítania (egyszeri jelleggel) a 150 milliárd forintos többletforrást. Az összeg tartalmazza a támogatást és a lebonyolítás díját is, a pénzt ütemezetten, a kifizetésekhez igazodva használják majd fel.

Palkovics László technológiai és ipari miniszternek kell a Gyármentő Program előkészítésekor a vállalkozások által jelzett, a működésüket nehezítő energetikai feltételeket és körülményeket év végéig megvizsgálnia. Ehhez a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnöke nyújt neki szakmai támogatást.

Szijjártó Péter néhány napja azt mondta, első körben lesz 150 milliárd forint a támogatás. Ez a közlönyből nem derül ki, de a miniszter szerint a program november 2-án indul, keretében elő fogják segíteni a sikerrel pályázó cégek energiahatékonysági fejlesztéseit,

Budapesten 30, vidéken 45 százalékos támogatásintenzitással.Azok a vállalatok pályázhatnak, amelyek minimum 200 millió forintos fejlesztés keretében bővítik energiaellátási kapacitásukat, napelemeket telepítenek, növelik energiahatékonyságukat,  csökkentik az energiaköltségeiket. A legmagasabb támogatási összeg hatmilliárd forint lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik