Gazdaság

Varga Mihály: A legnehezebb évünk várhatóan 2023 lesz

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

A 2010-es kormányváltás idején látott gazdasági nehézségekhez hasonlította a jelenlegi környezetet Varga Mihály pénzügyminiszter a Portfolio Budapest Economic Forum konferencián.

Sajnos háborús időkben bonyolultabb a helyzet, mint 2010-ben volt

– mondta a miniszter, majd hozzátette: ilyenkor ugyanis mások bajával is foglalkoznunk kell, amelyek „hívatlanul is átjönnek a szomszédból”.

Varga szerint a háború közelsége jól érzékelhető a piaci várakozásokon, és ez érhető tetten az infláció alakulásában is. Ugyanakkor a kormánynak megvannak az eszközei a külső folyamatok ellensúlyozására, és szerinte a piacok ezt kezdik érzékelni. Varga úgy látja, hogy helyes gazdaságpolitikával el lehet kerülni a recessziót, és 2023-2024 táján visszatérhetünk a növekedési pályára – írja a Portfolio. 

Az új lakossági állampapírok kibocsátása kapcsán elmondta, hogy két hét alatt több mint 1000 milliárd forint értékben keltek el ezek a papírok, ami azt bizonyítja, hogy „a magyar emberek szeretnek az államba befektetni”. A GDP-kapcsán Varga Mihály arról beszélt, hogy a végső cél a gazdasági növekedés megőrzése, az idén a kormány becslése szerint 4% lehet a növekedés. Emlékeztetett, hogy az IMF ennél optimistább, mert ők 5,7%-os növekedést várnak a 2022-es évre Magyarországon.

A legnehezebb évünk várhatóan a jövő esztendőben lesz

– mondta a miniszter, majd hozzátette: így is jó esély van rá, hogy a recessziót el tudjuk kerülni. A kormány jövőre 1% körüli növekedésre számít.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik