Gazdaság

A kormány változásokat tervez az állami vagyongazdálkodásban

Balogh Zoltán / MTI
Balogh Zoltán / MTI

A háborús konfliktus, valamint az elhibázott szankcióspolitika által sújtott környezetre hivatkozva írja a gazdaságfejlesztési miniszter MTI OS közleményében, hogy nemcsak a vállalkozásoknak szükséges hatékonyabbá válnia, hanem az államnak is versenyképesebben kell működnie. Nagy Márton kjelenti továbbá, hogy a magyar kormány kifejezett célja olyan erős, szuverén és szolgáltató magyar államot létrehozni, amely modern, 21. századi elvek mentén működik. A kormány ezért kedden, október 18-án törvényjavaslatot nyújtott be az állami vagyonnal való gazdálkodás hatékonyságának növelése, és az egységes szemléletű megoldások biztosítása érdekében, amivel az egyes vagyongazdálkodást érintő törvények módosítását célozzák meg.

A törvényjavaslat a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. tulajdonosi joggyakorlói pozíciójának megerősítésével egységes, centralizált tulajdonosi joggyakorlási rendszert hozna létre az ingatlanoknál.

  • Célul tűzi ki az állami feladatellátást közvetlenül szolgáló és stratégiai szempontból jelentős vagyon állami portfólióban tartását, ugyanakkor
  • a kidolgozott hatékony értékesítési és hasznosítási stratégia biztosítja, hogy a feladatellátást közvetlenül nem szolgáló vagyonelemek értékesítése és hasznosítása útján az állam bevételei a szankciós gazdasági helyzetben növelhetők, a kiadások pedig csökkenthetők legyenek – mindezt mint írják, egyszerűbb, de továbbra is transzparens módon.

Magyarázatul pedig hozzáfűzik, hogy ebben a rendkívüli helyzetben ugyanis felértékelődött, hogy az állam elsődlegesen a kritikus, a célhoz kötött és a feladatellátáshoz kapcsolódó vagyonelemeket birtokolja, a feladataihoz nem szükséges, nehezen hasznosítható és költséget generáló vagyont pedig értékesítse.

A módosítás javaslatot tesz továbbá arra is, hogy

  • az örökös és végintézkedés hiányában elhunyt személyek hagyatékát képező ingatlanokra – a termőföldek kivételével – és az ahhoz tartozó ingóságokra az ingatlan fekvése szerinti települési önkormányzat törvényes örökölése előzze meg az állam szükségképpeni törvényes öröklését.

Kiemelt kép: Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda Garibaldi utcai sajtótermében 2022. május 26-án.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik