Gazdaság

Jelentős áruhiány jöhet kukoricából

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Franciaország mint Európa legnagyobb termelője az idén várhatóan 25,3 százalékkal kevesebb (11,3 millió tonna) szemeskukoricát takaríthat be az előző évinél, és az EU teljes termése is katasztrofális szinten alakul – írja az Agroinform.hu a német szaksajtóra hivatkozva.

Az alacsony terméshez a Franciaországban uralkodó és a virágzás, illetve terméskötés idején felerősödő rendkívüli szárazság mellett kis részben a műtrágyák drágulása által kiváltott vetésterület-csökkenés is hozzájárult – írják. Meglepő ugyanakkor, hogy ennek ellenére a kukorica világpiaci ára csökkenő tendenciát mutat.

Ennek hátterében, az egyre halmozódó ukrán készletek mellett, a Dél-Amerika egyes körzeteiben jelentkező, vártnál magasabb átlagtermések állnak, amely utóbbiak egyelőre lefékezték a világpiaci árak emelkedő tendenciáját.

Becslések szerint Ukrajnában csak a tavalyi termésből mintegy 7,7 millió tonna kukorica van beraktározva. Ez a mennyiség – a várható idei terméssel együtt – óriási nyomást gyakorol a nemzetközi piacra, és meghatározza, illetve eltorzítja annak árait.

Összességében azonban 354 millió tonnás várható világtermés 10 millió tonnával alatta marad az egy évvel korábbinak. Így – az orosz és ukrán export egy részének kiesét figyelembe véve – jelentős áruhiány léphet fel az importfüggő országokban és körzetekben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik