Gazdaság

Új szereplő az ételkiszállítási piacon, megfizethető árakat ígér a Tadam

Új szereplő jelent meg az ételkiszállítási piacon, a nyári pilot üzemmód után Budapest nagy részén elkezdte működését a Tadam, írja a cég sajtóközleménye alapján. A cég az indulást azzal harangozta be, hogy az elszálló infláció mellett is megfizethető lesz: elvileg már 1190 forinttól elérhetőek a főételek. Ígéretük szerint ingyenes lesz a kiszállítás, de csak akkor, ha a vásárlók 22 óráig eldöntik, hogy mit szeretnének enni másnap.

Az étlap állandó, a Tadam mögött álló séfcsapat olyan éttermek ételeit alkotta már meg, mint a Dobrumba, a Felix vagy a Babka. A fogásokat egy reprezentatív kutatás alapján állították össze, a tervek szerint minden hónapban jönnek új ízek is, hogy biztosítsák a változatosságot.

A közlemény azt írja, egész Budapestet szeretnék meghódítani, egyelőre 7 pesti kerület kivételével mindenhova szállítanak. A XX., a XIX. és a XVI. kerületbe egyelőre nem szállítanak, de a honlapjuk azt ígéri, ezekben a kerületekben hamarosan elindítják a szolgáltatást. A XV., a XVII., a XVIII. és a XXIII. kerületről egyelőre nincs hír. A Tadam elérhető négy másik településen, Budaörsön, Törökbálinton, Érden és Diósdon is

A Forbes cikke szerint a Tadam mögött a Blue Zone Zrt. áll, mely a GVC Group Zrt. saját alapítású vállalata. Utóbbi neve onnan lehet ismerős, hogy ez tulajdonolja az oktatási-nevelési, valamint szociális intézményeket kiszolgáló Hungastot, a Blue Zone Zrt.-ben 80 százaléka van. Az étkeztetési szolgáltató számos állami tendert elnyerve lett az elmúlt években a közétkeztetési piac első számú szereplője, de egyéb szektorokban is van érdekeltsége (a futballtól az agráriumig terjed a skála). A maradék 20 százalék a cég társalapítója és CEO-ja, Szórád Gábor tulajdonában van, aki korábban a Netpincér ügyvezető igazgatója volt – írja a Forbes.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik