Gazdaság

G7: októberben és januárban jöhet a valódi rezsiválság

Katasztrofális a rezsihelyzet a cégeknél, a G7-nek egy kereskedő úgy foglalta össze a jelenlegi állapotokat, hogy van olyan ügyfele, aki most 18 forintért kap egy kilowattóra áramot, de jelen állás szerint januártól 240-et kellene fizetnie.

Mindez azért van, mert a vállalatok nagy része, tavaly vagy még korábban rögzített, fix áron kapja az áramot és a gázt, azaz eddig nem szembesült az idei drágulással. Viszont most már nem tudnak árat rögzíteni, a díjakat mindenki esetében a tőzsdei jegyzéshez kötik, így a jelenlegi szerződések lejárta után jobb esetben négy-öt, rosszabb esetben tíz-tizenötszörös áremelkedést várhatnak.

A G7 emlékeztet, hogy a vállalati piacon jellemzően egyéves szerződéseket kötnek: a gáznál októberi, az áramnál januári kezdettel, és az egész áram- és gázévre egy fix díjra szerződtek. A cikkben felidézik továbbá, hogy az áremelkedés már a háború kitörése előtt fél évvel megkezdődött, így tavaly októberbe a gáz tőzsdei jegyzése nyolcszor, az áramé nagyjából ötször volt magasabb, mint egy évvel korábban.

A lapnak nyilatkozó piaci szereplők szerint a vállalatok nagyjából 90 százaléka a fix ár mellett döntött, és még az is, aki későn kapcsolt 2021-ben, 200-300 forintos áron kaphatta köbméterenként a gázt, míg az augusztusi átlagos tőzsdei ár 1017 forint volt. Az áramnál is hasonló a helyzet, ott 2021 őszén eleinte 30-40, majd 50-60 forintos ajánlatok voltak a piacon kilowattóránként, míg most augusztusban a csúcson 300 forint volt a tőzsdei ár.

Azok pedig, akik hosszabb időre szerződtek korábban, még rosszabbul járhatnak, hiszen 2020 tavaszán egy kilowattóra áram 10, egy köbméter gáz pedig 20 forintba került a tőzsdén, előbbi jegyzése húszszorosára, utóbbié ötvenszeresére nőtt.

A piaci szereplők szerint mivel a kereskedők már lényegében egyáltalán nem kínálnak fix áras termékeket, a vállalkozások 2023-ra csak a tőzsdei árhoz kötötten tudnak áramot és gázt venni.

A lap összefoglalása szerint azok a cégek, amelyek eddig kilowattóránként 20-60 forintért vették a villamosenergiát és köbméterenként 60-200 forint között a földgázt, jelen állás szerint ötször-tízszer, vagy akár ennél is drágábban kapják majd meg ugyanezt. Ez pedig a piaci szereplők és szakértők szerint alsó hangon a cégek felét érintheti.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik