Gazdaság

Nagy változás jön a Magyar Telekom árazásában, már szeptembertől lépnek

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
A Magyar Telekom szeptembertől a kedvezőtlen gazdasági helyzetre hivatkozva megemeli számos díjcsomag havi díját a lakossági és kisvállalati szolgáltatások körében - figyelmeztet a hwsw.hu. Ennél is fontosabb változás, hogy 2023-tól kezdve az inflációs adatoknak megfelelően az összes szolgáltatás díját korrigálni fogják.

Az előzetes tájékoztatásnak megfelelően a Magyar Telekom szeptember 1-től átfogó díjkorrekciót hajt végre számos, már nem értékesített, ugyanakkor pontosan meg nem határozott számú előfizető által ma is használt díjcsomag esetében. Ez tíz év óta gyakorlatilag az első alkalom, amikor a szolgáltató hozzányúl már korábban beárazott konstrukciókhoz, mielőtt a jövő év elejétől intézményesedik az inflációkövető árkorrekció – olvasható a portálon.

A csütörtöktől esedékes díjkorrekciók elsősorban a 2017-től 2020-ig értékesített, már lezárt lakossági mobiltelefon, mobilinternet, vezetékes internet, vezetékes telefon és tévészolgáltatásokat érinti, mértékük pedig többnyire nem éri el a 10 százalékot, vagyis infláció alatti.

A mostani díjváltozás a 2017-ben és 2019-ben bevezetett mobil hang, mobilinternet, vezetékes internet és vezetékes telefon előfizetések egy részét érintik, azok közül is jellemzően a kisebb és közepes értékű díjcsomagok árazása változik (a teljes lista megtalálható itt).

Az áremelés 2023-tól a pénzromláshoz igazodik

A Magyar Telekom új, szeptember 1-től érvényes általános szerződési feltételeiben ugyanakkor található egy ennél lényegesebb, az összes előfizetőt érintő potenciális díjkorrekciós mechanizmus is. E szerint a Telekom az általános inflációból eredő pénzbeli értékvesztés ellensúlyozása céljából jogosult lesz évente az előző évi inflációs adatoknak megfelelően korrigálni az összes szolgáltatás díját.

Ennek a változtatásnak a jövő év első hónapjaiban érzik majd a hatását az előfizetők.

A cég döntése szerint a mobil hang díjcsomagok-, és mobil internet adatdíjcsomagok havidíjai, a vezetékes internet díjcsomagok havidíjai, a vezetékes telefon díjcsomagok havi előfizetési díjai, a helyhez kötött műsorterjesztési szolgáltatás (TV) havi előfizetési díjai és alapkínálati csomagok havidíjai a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által közzétett éves átlagos fogyasztói árindex-változás mértékével megegyezően változnak majd az előző év végi díjakhoz képest.

Az árváltozásra a KSH éves átlagos fogyasztói árindexet tartalmazó közleményének közzétételét követő 90 napon belül kerül sor, automatikusan – első alkalommal 2023 elején, az idei évi inflációs adatok alapján. A szolgáltató hozzáteszi, az árkiigazítás alkalmazásával összefüggésben az előfizetőt felmondási jog már nem illeti meg ezt követően, ugyanis az már nem minősül az előfizetői szerződés módosításának.

A Telekom közölte, a korrekcióra nem a szolgáltatóra kirótt, éves szinten nagyjából 25 milliárd forintos plusz adóterhet jelentő extraprofitadó miatt került sor.

A cég hozzátette, mindkét változást érintően 45 napos felmondási lehetőséggel élhetnek az előfizetők.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik