Gazdaság

Ezért lehet jó választás egy hagyományos számítógép helyett a mini PC

ASUS
ASUS
A mini PC-k régóta nem számítanak újdonságnak a számítástechnikában, mégis kevesen veszik fontolóra őket, ha új gép vásárlására kerül a sor. Pedig az ilyen, egészen apró számítógépeknek rengeteg előnye van, többek közt az alacsony fogyasztás, ami manapság szinte mindennél fontosabb.

Napjainkban alig van olyan területe az életnek – azon belül is a munka világának –, ahol ne lenne szükség számítógépre. Ugyan a hordozható eszközök egyre elterjedtebbek, de ettől még az asztali PC szegmense sem számít halottnak. Az ilyen számítógépeket említve persze sokaknak még mindig a viszonylag nagy, fekvő vagy álló házzal rendelkező megoldások ugranak be, pedig a modern technológiáknak hála már ezt a kategóriát is rég elérte a miniatürizáció, azaz létezik az úgynevezett mini PC kategória. Ennek legfőbb jellemzője, hogy egészen apró méretben nyújtja nagyjából ugyanazt, mint a sokszor nyolc-tízszer nagyobb monstrumok.

Kicsi a bors, de mindent tud

A mini PC elnevezés egyáltalán nem túlzás, hiszen tényleg akkora gépekről beszélünk, amelyek a legtöbb esetben simán elférnek az ember tenyerében. Az Asusnak például akad olyan modellje, ami mindössze 4,9 cm magas, 11,5 cm széles és ugyanilyen mély.

ASUS

Ennek az előnyét aligha kell ecsetelni: egy ilyen kompakt kis számítógép szinte alig foglal helyet, ami nemcsak otthon előny, de fontos tényező lehet olyan irodákban is, ahol már a clean desk policy van érvényben. A méretből fakadó praktikum ráadásul nem áll meg ott, hogy a gépház kicsi, hiszen számos olyan modell akad a piacon, ami eleve úgy lett kialakítva, hogy felszerelhető legyen egy monitor hátsó részére, ezzel még több helyet spórolva, lényegében láthatatlanná téve az apróságot.

A kis térfogat ugyanakkor koránt sem jelenti azt, hogy le kellene mondanunk a méretben nagyobb gépek teljesítményéről. Egy AAA-kategóriás videójátékok futtatására alkalmas konfigurációt nyilván nehéz (ha nem is lehetetlen) ilyen pici házba bezsúfolni, de ekkora területen is elfér olyan hardver, ami probléma nélkül képes kiszolgálni a legtöbb igényt. Egy megfelelő mini PC-be akár 2×32 GB memória is betehető, háttértárként M.2 SSD vagy normál 2.5” HDD vagy SSD is bszerelhető, és ezek mellett bőven jut még hely normális processzornak és videókártyának is.

ASUS

Ami a portokat illeti, ezen a téren sem okoz gondot a megszokottnál jóval kisebb méret, a legtöbb esetben egy mini PC jóval több lehetőséget biztosít, mint például egy laptop. Optikai meghajtó persze már ezen számítógépeken sincs (de minek is lenne?), viszont a legtöbb esetben adott a 3,5 mm-es jack bemenet, az USB-A és Type-C csatlakozó (ezekből általában több is), a LAN port, a HDMI, a DisplayPort, és nem ritka az infra port és a microSD kártyaolvasó sem. Nem kell tehát lemondani szinte semmiről, és mindezek mellé nem elhanyagolható pozitívum az sem, hogy a mini PC-k a kialakításuknak hála jóval csendesebbek, mint a nagyméretű társaik, a bekapcsolást követően lényegében hangtalanul végzik a dolgukat.

Emellett igen hatalmas előny – főleg napjainkban –, hogy egy mini PC jóval kevesebbet fogyaszt, mint egy hagyományos méretű számítógép. A felvett áramot persze befolyásolja, hogy pontosan milyen hardver kerül az apró gépházba, illetve az is, hogy milyen feladatokat végzünk egy ilyen eszközzel (a böngészés és az excell nem igényel annyi erőforrást, mint egy grafikus munka), de általánosságban elmondható, hogy egy ilyen apróság jóval kevesebb wattórát fogyaszt, mint egy átlagos asztali gép.

ASUS

Sokoldalúság

Ahogy arra már kitértünk, egy mini PC könnyedén kiválthat egy hagyományos számítógépet, irodába és otthonra is ideális választás lehet, de a felhasználási módok messze nem merülnek ki ennyiben. A kompakt méret, a jó felszereltség és a csendes működés arra is alkalmassá tesz egy ilyen gépet, hogy otthoni médiacenterként alkalmazzuk, egy okosotthon központi rendszere legyen, egy többkamerás biztonsági rendszert is kiszolgálhat, sőt akár beállíthatjuk saját szervernek is, amiről bárhonnan és bármikor elérjük a számunkra legfontosabb adatainkat.

Szponzorált tartalom

A cikk az ASUS támogatásával készült. Ha kompakt és stílusos mini PC-t keresel, kattints ide, illetve további információért látogass el az ASUS weboldalára: asus.click/miniPC

Ajánlott videó

Olvasói sztorik