Gazdaság

Nagy bajban a víziközműcégek: sorra dobják be a törölközőt

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
Szép lassan bekényszerülnek a működőképességük határán lévő víziközmű-szolgáltatók az állami ellenőrzésű szolgáltató irányítása alá. Van, amelyik már az áramszámláját sem fizeti.

Az idén a negyvenből legalább tíz víziközműcég bemenekül az állam oltalma alá, írta meg a Világgazdaság. A maradék többsége még tartaná magát, de néhány kivétellel jövőre szintén bedobná a törülközőt. Ez itt azt jelenti, hogy mivel a szolgáltató a jelenlegi szabályozási környezetben nem tudja elvégezni a feladatát, él azzal a jogszabályi lehetőségével, hogy az eszközeit térítésmentesen átadja az állami tulajdonú Nemzeti Vízművek Zrt.-nek. Az utóbbi az eszközökkel együtt a szolgáltató tevékenységét is átveszi, fenntartja. A jövő évig még váró szolgáltatók most részben az idő szorítása miatt nem lépnek, mert arról a tulajdonos önkormányzataiknak szeptember 20-ig kellene dönteniük.

A hazai víziközmű-szolgáltatók működése a víz- és csatornadíjak befagyasztása óta évről évre nehezebb, mert bevételeikből csak a legszükségesebb karbantartásokra, javításokra futotta.  Közben szintén évek óta ugyanúgy kell fizetniük vezetékeik hossza alapján a vezetékadót, mint azoknak az áram- és gázszolgáltatóknak, távközlési vállalatoknak, amelyeknek az árbevétele a vezetékeik hosszára vetítve sokkal nagyobb, mint a vizes cégeké.

Game over

A kegyelemdöfést azonban az elszabadult villamosenergia-árak adták meg az ágazat szereplőinek. A lap információi szerint egyre nehezebben fizetik áramszámláikat, az utalásokkal el-elmaradnak vagy már fel is hagytak vele. Ezért a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) lényegében a Nemzeti Vízműveknek történő ingyenes vállalat- és eszközátadásról ajánlotta fel nemrég a cégeknek. Ettől azonban húzódoznak az önkormányzatok, mert a korábbi években sokat költöttek vízközműrendszereik megteremtésére és fenntartására, így a városoknak például hatalmas, bár más módon pénzzé nemigen tehető vagyonról kellene ingyen lemondaniuk. Az idén egyébként még kapnak némi állami segítséget tevékenységük fenntartásához, de jövőre ennek vége.

A szinergia sem csodafegyver

Nem tudni egyébként, hogy az állami ellenőrzés alá kerüléssel mitől válna fenntarthatóvá egy olyan tevékenység, amelynek árbevétele messze nem fedezi a költségeit. Ágazati szinten már sokmilliárdos mínuszokról van szó, amelyeket aligha tüntetnek el a szervezeti változásoktól remélt előnyök. Ezt jól tükrözik a Nemzeti Vízművek Zrt. (NV) eredményei is.A társaság 2021-ben csak úgy tudott kimutatni 11,4 millió forintos adózott eredményt, hogy az eredménytartalékában megjelent egy mínusz 6,8 milliós tétel, a kasszájában pedig egy , 94,7 milliót forintos költségvetési juttatás.

Helyesbítés

A cikk eredeti változatában a Világgazdaság nyomán tévesen milliárd forintban szerepeltek a társaság helyesen millió forintos pénzügyi adatai.

Ahogyan nő az NV-hez csatlakozó szolgáltatók száma, úgy híznak az állami társaság terhei is. 2020-ban például az NV adózott eredménye ugyan 6,8 milliós veszteség volt, de a társaságnak akkor még nem volt szüksége egyetlen fillér költségvetési juttatásra sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik