Gazdaság

Őszre 20 százalékra nőhet az infláció az MNB alelnöke szerint

MTI/Soós Lajos
MTI/Soós Lajos

Itt Európában még korai arról beszélni, hogy az inflációs hegymenetnek a végén járnánk, legalább őszig, de inkább az év végéig ez a folyamat tartani fog

– mondta a Magyar Nemzeti Bank alelnöke az InfoRádió Aréna című műsorában, amit a 444.hu szemlézett.

Virág Barnabás szerint az infláció mértéke az év végén vagy a jövő év elején kezdhet lassú mérséklődésbe. Figyelmeztetett: a magyar helyzet felmérésénél két új szempontot is figyelembe kell venni. Az élelmiszer- és energiaárak mellett számolni kell a súlyos aszályhelyzet okozta áremelkedéssel, és a rezsicsökkentés csökkentésével.

A jegybanki elemzések várakozása szerint a rezsiárak emelkedése önmagában 3 százalékot ad hozzá az inflációhoz – mondta.

Tehát csak, ha ezt hozzáadjuk a legutóbbi 15-16 százalékos várakozáshoz, 18-19 százalékos drágulás látszik

– tette hozzá.

Virág szerint őszre nagyon komoly kockázata van egy globális recesszió kialakulásának. A világ egy súlyos viharzóna felé halad, Európa ezen belül is súlyos szupercella, fogalmazott. A stagflációs válság, energiaválság, tőzsdei válság, adósságválság mind itt van velük, amilyen feszült a helyzet a világban, könnyen össze tudnak adódni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik