Gazdaság

Saját bevallása szerint a lakosság 85 százalékát érinti a rezsidrágulás

A lakosság mindössze 15 százaléka mondta azt, hogy őt nem érinti a rezsicsökkentés korlátozása abban a felmérésben, amelyet a Pulzus Kutató készített a Napi.hu számára. Ez nagy ellentmondásban áll a kormánynak azzal a kijelentésével, miszerint a lakosság 75 százaléka az átlag alatt fogyaszt áramot és gázt.

A kutatás szerint a legtöbben a villannyal próbálnak meg takarékoskodni, a megkérdezettek harmada azonban azt mondta, hogy már most is csak a szükséges minimumot használja.

Az életkor alapján a 60 év felettiek a leginkább érintettek, náluk kilenc százalék volt azok aránya, akiket saját bevallásuk szerint nem érint a drágulás, míg a fiatalabbaknál 18-19 százalékos volt ez az arány.

Igazán komoly eltérést ugyanakkor nem mértek sem az iskolai végzettség, sem a települések mérete alapján történt bontásban. Az alapfokú végzettségűeket valamivel nagyobb arányban – 86 százalék – sújtja az intézkedés, a magasabb iskolázottságúaknál kicsit alacsonyabb ez az arány, míg a középfokú végzettségűek azok, akik már nem tudnak jobban spórolni.

A Pulzus Kutató adatai alapján a budapestieknek mindössze a 14 százaléka marad majd ki az emelkedésből, a falvakban szinte azonos arányban, míg a kisebb városokban élők mondták a leginkább azt, hogy nincs már hova takarékoskodniuk.

A felmérés alapján a nők közül kevesebben nyilatkozták azt, hogy nem érinti őket a rezsicsökkentés visszavágása, mint a férfiak közül, és valamivel nagyobb azoknak az aránya a nők körében, akik nem tudnak már spórolni sem a gázzal sem az árammal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik