Gazdaság

Soha nem volt még ilyen kevés munkanélküli Magyarországon

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Május után júniusra is igaz, hogy még sosem volt kevesebb álláskereső Magyarországon – közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) szombaton a Facebookon. A tárca bejegyzésében kifejtette, a tavasz végi rekord már a nyár első hónapjában megdőlt, a legfrissebb adat szerint 230 ezernél alig vannak többen az álláskeresők Magyarországon.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat gyorsjelentése alapján 2022 júniusában 230 309 álláskeresőt tartanak nyilván, tették hozzá. Kiemelték, egészen egy hónappal ezelőttig a 2019 decemberi volt minden idők legjobb adata több mint 235 ezer emberrel, idén májusban új csúcsként 234 ezer alá esett a mutató, a június még nagyobb csökkenéssel hozta el a valaha volt legalacsonyabb értéket.

A TIM aláhúzta, az álláskeresők 2010 elején, a baloldali kormányzás utolsó napjaiban több mint 660 ezren voltak. A járványhelyzet okozta átmeneti megugrás 370 ezernél tetőzött, 2020 nyarához viszonyítva tehát 140 ezres, idén február óta pedig folyamatos a mérséklődés – közölte a minisztérium.

Területi bontásban Győr-Moson-Sopron megye áll az élen, a nyugati határszélen az álláskeresők gazdaságilag aktív népességhez viszonyított aránya mindössze 1,2 százalék. Budapest a második, 1,8 százalékkal, aztán Csongrád-Csanád és Pest következik 2,6, majd Komárom-Esztergom és Vas 2,8 százalékkal – olvasható a bejegyzésben.

A minisztérium kiemelte, a foglalkoztatás a vírusválság és az ukrajnai háború dacára is rekordokat dönt Magyarországon, a teljes gazdaságban és a versenyszférában is többen dolgoznak, mint valaha. A munkanélküliség harmada a 2010-es szintnek, a magyar adat a hatodik legalacsonyabb az Európai Unióban – húzták alá, hozzátéve, a kormány egyértelmű vállalása a teljes foglalkoztatás kivívása és megvédése. (MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik