Gazdaság

Amerikában minimálisra csökkenthetik a cigaretták nikotintartalmát

Getty Images
Getty Images

Függőséget még nem okozó szintre csökkenthetik az Amerikai Egyesült Államokban a cigaretták nikotintartalmát. A tervet, amely Joe Biden adminisztrációjának egyik régi célkitűzése, kedden mutatták be a Fehér Házban, írja a BBC.

Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerengedélyeztetési Hivatal (FDA) azt közölte, hogy ezzel az intézkedéssel nemcsak a cigaretta lehet kevésbé vonzó, de gyakorlatilag meg is szüntetnek több alternatív dohányterméket.

Az indoklás szerint ha alacsonyabb a cigaretta nikotintartalma, akkor alacsonyabb arra is az esély, hogy a fiatalok rászokjanak, ahogy a még dohányzók könnyebben le is tudnának róla szokin.

A lépést ugyanakkor valószínűleg nem fogják szó nélkül hagyni a dohányipari szereplők, olyannyira, hogy azt jó eséllyel bíróságon is megtámadhatják majd.

Az USA-ban továbbra is a dohányzás az egyik vezető halálozási ok, évente körülbelül 480 ezren halnak meg a cigarettázás következtében. Becslések szerint 2020-ban több mint 30 millióan cigarettáztak az országban.

Joe Biden kormánya még februárban vállalta, hogy a rák okozta halálesetek számát 25 év alatt a felére csökkentik, aminek elengedhetetlen része a dohányipar szigorúbb szabályozása, az ártalomcsökkentett termékek népszerűsítése.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik