Gazdaság

Romániában emelt adót kellene fizetnie annak, aki többet keres, mint az államfő

Robert Ghement / MTI/EPA
Robert Ghement / MTI/EPA

Emelt szintű adót vetnének ki a kormányzó román szociáldemokraták az államfőénél magasabb fizetésekre, továbbá az átlagnyugdíj szintjét jelentősen meghaladó különleges juttatásokra – írta a vg.hu.  A szociáldemokraták (PSD) szerint a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentéséhez szükség van a változtatásokra, ennek jegyében a „túlméretezett” jövedelmekre mindenképp emelt szintű adót kell kiróni.

A párt kezdeményezte továbbá, hogy csökkentsék az alacsony jövedelműek adóterheit, ugyanakkor vessenek ki emelt szintű adót azokra a közalkalmazotti fizetésekre, amelyek magasabbak az államfő bérénél, és hasonlóképpen sarcolják meg a romániai átlagnyugdíj szintjét jelentősen meghaladó különleges nyugdíjakat. Klaus Iohannis román elnök havi fizetése 14 950 lejre rúg (1,2 millió forint), ugyanakkor az idei év első harmadában 1 846 lej (148 ezer forint) volt az átlagnyugdíj Romániában.

Adrian Caciu szociáldemokrata pénzügyminiszter közölte, folyik az egyeztetés egy szolidaritási adó bevezetéséről is, amelyet egyfajta hozzájárulásként képzelnek el az oktatás és az egészségügy finanszírozására, mivel mindkét területen hatalmas beruházásokra van szükség. A terv szerint a 100 millió eurós éves bevételt meghaladó vállalatok – 320 van belőlük – az éves forgalmuk 0,5 százalékának megfelelő oktatási és egészségügyi hozzájárulást fizetnének be az államkasszába; ez az intézkedés két évig lenne érvényes. Caciu az adóváltozásoktól a GDP 1,2–1,5 százalékának megfelelő bevételt remél.

Kormányzati szinten már korábban felmerült a nagyvállalatok extra adóztatása. Marcel Ciolacu, a PSD – és a bukaresti képviselőház – elnöke szerint a többlet elvonás már csak azért is indokolt az esetükben, mert túl kevés adót fizetnek az államkasszába. Ciolacu csütörtökön közölte, a kormánykoalícióban megállapodtak arról, hogy 3 milliárd lejt (240 milliárd forint) különítenek el az alacsony és közepes jövedelműek jövedelemadó-kedvezményére.

Kiemelt kép: Klaus Iohannis román államfő beszédet mond a kelet- és közép-európai NATO-tagországok, a Bukaresti kilencek (B9) államfőinek csúcstalálkozóján a bukaresti államfői rezidencián, a Cotroceni-palotában 2022. június 10-én.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik