Gazdaság

Hiába van veszélyhelyzet, szerdán újrakezdődhetnek a kilakoltatások

Kummer János / 24.hu
Kummer János / 24.hu

Június 15-én, szerdán véget ér az a csaknem kétéves időszak, amikor Magyarországon nem lehetett senkit kilakoltatni, utcára tenni. A G7 cikke szerint a jogvédő civilek júliusban tömeges megkeresésekre készülnek, és jelentős kilakoltatási hullámra számítanak.

A kilakoltatási moratórium, illetve lejártának jogi háttere érdekes, ugyanis a szabályozás alapján a kormány különbséget tesz veszélyhelyzet és veszélyhelyzet között: az elmúlt majdnem két évben – néhány 2020-as hónap kivételével – a világjárvány miatt bevezetett veszélyhelyzet okán volt hatályban a lakóingatlanok árverezésére és kiürítésére vonatkozó moratórium. A kormány ugyan a veszélyhelyzetet fenntartja a szomszédos ország, Ukrajna területén zajló háború miatt, és ennek megfelelően számos veszélyhelyzeti rendelet hatályban marad, a kilakoltatási moratóriumra vonatkozó nem.

Ez azt jelenti, hogy június 15-től automatikusan visszatérnek a végrehajtási törvény általános szabályai: árverezni bármikor lehet, kilakoltatni pedig a melegebb hónapokban, április 30. és november 15 között. Mivel két év után most lehet először intézkedni ingatlankiürítéses ügyekben, az Utcajogász Egyesület arra számít, hogy az első kilakoltatási hullám júliusban érheti el a lakásvesztéssel fenyegetett lakókat.

Várhatóan sokan kerülhetnek utcára, erre utal annak a néhány hónapnak az összesítése is, amikor 2020-ban még lehetett kilakoltani. Mint megírtuk, 2020 őszére úgy felpörögtek a kilakoltatások, mintha nem is lett volna koronavírus-járvány. Ebben az időszakban – tehát július elejétől szeptember végéig – 957 ingatlankiürítés történt.

Civil szakemberek becslései szerint mintegy háromezer lakásban több ezer embert érinthet a kilakoltatási moratórium és a kilakoltatási cselekmények ismételt engedélyezése.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik