Gazdaság

Több milliárdos kötvénykibocsátást jelentett be Varga Mihály

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

3 milliárd dollár és 750 millió euró értékben bocsátott ki kötvényeket Magyarország – jelentette be csütörtökön reggel Varga Mihály pénzügyminiszter.

A magyar kötvények iránt kétszeres volt a kereslet. Ez azt mutatja, hogy Magyarország a bizonytalan nemzetközi környezetben is képes önállóan a piacról finanszírozni magát

– kommentálta a döntést a tárcavezető.

Videóbejegyzésében hozzátette: a most bevont forrásokat az ország stabilitásának megőrzésére, előtörlesztésre és a pénzügyi tartalékok növelésére használják majd.

Azt mondta, a kötvénykibocsátás nem érinti a költségvetési hiánycélt, amit 4,9 százalékon kívánnak tartani.

Varga a kötvénykibocsátást már szerdán kora reggel bejelentette a Facebook-oldalán, ám abban a bejegyzésben részleteket még nem árult le.

Kedden írtunk arról, hogy az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) 2,5 milliárd euró egyenértékkel megemelte a nemzetközi bruttó devizakötvény-kibocsátási keretét. Mindez már előre jelezte, hogy a kormány a devizában való további eladósodás mellett kötelezte el magát.

A Portfolio.hu korábban azt írta, mivel a kormány tartani akarja a 4,9 százalékos eredményszemléletű hiánycélt, első pillantásra meglepő lehet, hogy az adósságkezelő jelentősen megemelte devizakibocsátási tervét. Ennek magyarázata a lap szerint az lehet, hogy a kormány vélhetően azzal számol: a betervezett uniós források egy része nem folyik be idén.

Cikkükben emlékeztettek, hogy a választások után utalt is erre a lehetőségre Orbán Viktor a nemzetközi sajtótájékoztatóján, amikor azt mondta, hogy ha nem kapunk pénzt Brüsszelből, akkor Magyarország a pénzpiacokról is tudja magát finanszírozni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik