Gazdaság europoli

Az EP megszavazta, hogy 2035-től új autó csak elektromos hajtású lehet

Az Európai Parlament szerdán megszavazta, hogy a 2035-től az új gyártású autók nem lehetnek sem benzinesek, sem dízelesek – írja az Eurologus, vagyis ettől az évtől kezdve csak elektromos hajtású új autót lehet venni. A javaslat az EU Fit for 55 klímavédelmi csomagjának a része, amelynek célja az EU károsanyag-kibocsátásának legalább 55 százalékos csökkentése 2030-ig.

Egy másik, igen fontos javaslat azonban, amely a károsanyag-kvóta kereskedelmét változtatta volna meg, elbukott a szavazáson, emiatt több, erre épülő témáról sem tudtak szavazni az EP-képviselők. A módosítás az EU kibocsátás-kereskedelmi rendszerét (ETS), és egy új, az EU-n kívülről érkező, nagy szén-dioxid kibocsátással gyártott termékekre kivetendő vámot (CBAM) érintette volna.

Tóth Edina, a Fidesz EP-képviselője „hatalmas sikernek” nevezte a javaslat elutasítását, azonban a mostani bukta nem jelenti azt, hogy a téma végleg lekerül az asztalról. A szöveget, valamint a szén-dioxid-határadóval és a szociális klímavédelmi alappal foglalkozó, egymással összefüggő jelentéseket visszautalják átdolgozásra a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottsághoz (ENVI), ezt követően az új változat visszakerült az EP elé.

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik