Gazdaság

A náci fogolytábort is megjárt legendás Rolex órát árvereznek el

TIMOTHY A. CLARY / AFP
TIMOTHY A. CLARY / AFP

Akár 150 millió forintot megközelítő áron is elkelhet az a patinás karóra, amit a II. világháborúban egy brit hadifogoly, Gerald Imerson viselt, aki társaival szökést tervezett egy náci fogolytáborból 1944 márciusában. Történetüket A nagy szökés című, Steve McQueen főszereplésével készült 1963-as filmben idézték fel.

A Christie’s 200-400 ezer dollárt (74-147 millió forintot) vár a Rolexért. Az acélból készült, fekete, világító számlapos és mutatós óra az aukciósház közleménye szerint fontos szerepet játszott a szökés megtervezésében és végrehajtásában.

A táborból 200 fogoly akart megszökni. Hetvenhatnak sikerült is, de csak rövid időre, Imerson nem volt közöttük. Három kivételével mindannyiukat elfogták, és 50 szökevényt kivégeztek. Imerson a többiekkel együtt a háború végén, 1945-ben szabadult ki.

Imerson 2003-ban, 85 éves korában bekövetkezett haláláig viselte az órát. Az értékes tárgyat először 2013-ban árverezték el Nagy-Britanniában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik