Gazdaság

Újabb kedvezőtlen KSH adat jött: márciusban 708 millió euró volt a termék-külkereskedelmi hiány

Márciusban 708 millió euró volt a termék-külkereskedelmi hiány, februárhoz képest az export kiigazított volumene 6,4, az importé 4,4 százalékkal csökkent – ismertette csütörtökön második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Márciusban az export euróban kifejezett értéke 8,8, az importé 25 százalékkal nőtt. A külkereskedelmi egyenleg tavaly márciushoz mérve 1,6 milliárd euróval romlott. A KSH által most közölt idén márciusi adat 205 millió euróval kedvezőtlenebb a május eleji első becslésben szereplőnél.

A kivitel volumene márciusban 5,6 százalékkal csökkent, a behozatalé 0,6 százalékkal bővült. A külkereskedelmi termékforgalom forintban mért árszínvonala a kivitelben 18, a behozatalban 26 százalékkal nőtt az előző év azonos hónapjához viszonyítva. A cserearány 6,7 százalékkal romlott, a forint árfolyama az euróhoz mérten 3,1, a dollárral szemben 11 százalékkal gyengült. (MTI)

Már az első becslésben közölt 503 millió eurós deficit is két évtizedes negatív csúcsot jelentett.

Kapcsolódó
Két évtizedes csúcson volt márciusban a külkereskedelmi hiány
Az export euróban számított értéke 8,7 százalékkal nőtt, miközben az importé 22,6 százalékkal volt nagyobb az egy évvel korábbinál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik