Gazdaság

DK: Orbán adóemelését a hétköznapi emberek fizetik ki

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

Tegnap adott ki közleményt a Wizz Air, hogy a különadó miatt árat fognak emelni. Közleményükben azt írták, hogy társaságukat és magát a turizmust a koronavírus-járvány okozta válság súlyosan érintette, ezért az extraprofitot termelő ágazatok különadója miatt keletkező hiány miatt kénytelenek lesznek árat emelni. „Az utasonként számított adó bevezetése magasabb viteldíjakat jelentene egy olyan szektorban, amely két éve veszteséges, ennek a vitatása a legalapvetőbb közgazdasági elemzésekkel is szembe megy” – mondta Robert Carey, a Wizz Air elnöke.

Erre reagálva szombaton közleményt adott ki a Demokratikus Koalíció.

„Alig 48 órával azután, hogy Orbán Viktor ismertette, milyen különadókkal próbálják kozmetikázni az elhibázott gazdaságpolitikájuk beláthatatlan következményeit, már meg is érkezett az első bizonyítéka annak, hogy Orbán törvénytelen kormánya valójában nem pusztán adókat emelt, hanem brutális megszorításba kezdett, aminek minden egyes forintját a magyar emberek fogják megfizetni. A magyar családok számára az egyik legmegfizethetőbb “fapados” légitársaság, a Wizz Air pénteken bejelentette, hogy emelni fogja a jegyárakat” – olvasható a párt közleményében. A DK szerint egyértelmű, a Wizz Air bejelentése csak az első a sorban, az történik, amit a DK már Orbán hétközi bejelentésének a pillanatában előre megjósolt. Az adóemelést valójában nem a multik, hanem a magyar emberek fogják megfizetni. „A törvénytelen kormány megszorításokba kezdett, ezt pedig innentől kezdve egyre nehezebb lesz tagadni, mert minden élelmiszerlánc, bank, biztosító, telekommunikációs cég és légitársaság a Wizz Air példáját követve fog árakat emelni.”

Kapcsolódó
800 milliárd forint extraprofitadót szed be a kormány, csak a magyar rendszámú autóknak jár a kedvezményes benzin
A legtöbbet a bankok és az energiaszektor fizeti, visszatér a reklámadó is, közölte Nagy Márton gazdaságfejlesztésért felelős miniszter. Annak ellenére, hogy május van, a teljes évre szeretnék beszedni az extraprofitot. Adóemelések jönnek, a nyelvvizsga-amnesztia megy, az árstopok maradhatnak, de erről külön döntenek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik